Néha tényleg úgy érzem, hogy kár a régi szép dolgokat felmelegíteni. Itt ez a kalapos ürge, és ugyan nagyon jó az új rész, de közel sincs a régi hangulathoz. Sőt, a vége talán már egy picit sok is. Na, jó, nem picit, nagyon.
Röviden ennyi, de lássuk hosszabban is:
Nagy rajongója voltam, és vagyok máig Jones professzor kalandjainak. Az első részt imádom, a másodikat kedvelem, a harmadikat pedig a tökéletes epizódnak tartom. A nyár elején pedig megérkezett a negyedik epizód, amelyet sajnos csak most volt módom megtekinteni. Értelemszerűen a korábbi részek elkészülte és ez között eltelt pár év, így valahogyan ezt is meg kellett oldani a történet vezetésben, hiszen digitális technika ide, digitális technika oda, Jones professzor bizony megöregedett. Szerencsére a forgatókönyv jóérzéssel nyúlt ehhez, és a történések időpontját át is helyezte a hidegháborús érába. Van is rendesen kikacsintás, beszólás a korszak atomrettegésének, és persze maga az atom is megjelenik. Aztán a történet szép lassan beindul, és ugyan bőven lesz logikátlan jelenet, de ezekkel nem szabad foglalkozunk, hiszen az elejét követően az Indy-hangulat végre újra tökéletes lesz. Sőt! Kicsit olyan, mintha önmagát parodizálná. Mintha ez az Indy film az Indy filmek szolid paródiája lenne. Aztán eljön a film vége, és bizony sóhajtozni fogunk. Nem is az idegenekkel (jaj, most elszóltam magam?) van a baj, hanem azzal, ahogyan azt megvalósították.
Na, de lássuk a szereplőket. Indy, az Indy. Harrison Ford tökéletesen hozza a formát. Azt a kalapot tényleg az ő fejére tervezték. Az ifjú titán, Shia LaBeouf, mint Indy fia tökéletes James Dean-Marlon Brando imitátor. Az első részből visszatérő Karen Allen viszont csak eljátssza amit kell, bár tény, a szerep se követel túl sokat tőle. Viszont Cate Blanchett szokás szerint hozza a formáját. Nagyszerűen alakítja a minden nőiességtől mentes gonoszt úgy, hogy játékában benne van a szerep karikatúrája.
Egy Indy rajongó biztos meg fogja nézni a filmet. Sőt, meg kell, hogy nézze a filmet, de számítson arra, hogy ha az epizódokat rangsorolni kellene, akkor sorrend ez lenne: 2, 4, 1 és a csúcs 3.
Röviden ennyi, de lássuk hosszabban is:
Nagy rajongója voltam, és vagyok máig Jones professzor kalandjainak. Az első részt imádom, a másodikat kedvelem, a harmadikat pedig a tökéletes epizódnak tartom. A nyár elején pedig megérkezett a negyedik epizód, amelyet sajnos csak most volt módom megtekinteni. Értelemszerűen a korábbi részek elkészülte és ez között eltelt pár év, így valahogyan ezt is meg kellett oldani a történet vezetésben, hiszen digitális technika ide, digitális technika oda, Jones professzor bizony megöregedett. Szerencsére a forgatókönyv jóérzéssel nyúlt ehhez, és a történések időpontját át is helyezte a hidegháborús érába. Van is rendesen kikacsintás, beszólás a korszak atomrettegésének, és persze maga az atom is megjelenik. Aztán a történet szép lassan beindul, és ugyan bőven lesz logikátlan jelenet, de ezekkel nem szabad foglalkozunk, hiszen az elejét követően az Indy-hangulat végre újra tökéletes lesz. Sőt! Kicsit olyan, mintha önmagát parodizálná. Mintha ez az Indy film az Indy filmek szolid paródiája lenne. Aztán eljön a film vége, és bizony sóhajtozni fogunk. Nem is az idegenekkel (jaj, most elszóltam magam?) van a baj, hanem azzal, ahogyan azt megvalósították.
Na, de lássuk a szereplőket. Indy, az Indy. Harrison Ford tökéletesen hozza a formát. Azt a kalapot tényleg az ő fejére tervezték. Az ifjú titán, Shia LaBeouf, mint Indy fia tökéletes James Dean-Marlon Brando imitátor. Az első részből visszatérő Karen Allen viszont csak eljátssza amit kell, bár tény, a szerep se követel túl sokat tőle. Viszont Cate Blanchett szokás szerint hozza a formáját. Nagyszerűen alakítja a minden nőiességtől mentes gonoszt úgy, hogy játékában benne van a szerep karikatúrája.
Egy Indy rajongó biztos meg fogja nézni a filmet. Sőt, meg kell, hogy nézze a filmet, de számítson arra, hogy ha az epizódokat rangsorolni kellene, akkor sorrend ez lenne: 2, 4, 1 és a csúcs 3.
Megjegyzések