kisvilág

(Úgy döntöttem, néhanapján egy kis múltidézés gyanánt megjelentetek itt a blogon egy-egy olyan cikket, amelyet diákidőmben az egyes iskolaújságokba írtam. Ezek mindegyike kapcsolódik az itt fellelhető témakörökhöz, így lehetősége nyílik mindig majd az embernek, hogy elgondolkodjon, vajon a cikknek napjainkban lenne e aktualitása, vagy azóta teljesen megváltozott a világ. Elsőnek következzen életem első ci kke, amely nem kis port kavart annak idején az Újpesti Műszaki Szakközépiskola műhelyfőnökénél. Nem tudom miért…) Pistike nyolcadikos, és éppen a pályaválasztás nehéz feladatának épülete előtt áll. Ez az épület az Újpesti Ifjúsági Ház. Ugyanis itt rendezték meg a különböző iskolák kiállítását, itt zajlott le ezen intézmények bemutató, hogy szegény nyolcadikosoknak legyen egy legális lógásra szolgáló napjuk. (Ez persze így helyes.) Ha valaki járt már a BNV-n, akkor el tudja képzelni, hogy mint zajlott le ez az egész – és ugorja át a következő bekezdést. Az iskolák, melyek úgy gondoljá

Annyiszor, de annyiszor olvastam már a Nintendo Wii konzolról, hogy a vágy nagyon erős volt bennem, ezt egyszer ki kell próbálnom. Már az olvasottak alapján is úgy gondoltam, ha háromszor annyit keresnék, mint amennyit keresek, és konzolra szeretném elkölteni a felesleges pénztartalékomat, akkor egy Wii gépet biztosan beszereznék. Nos, most, hogy sikerült körülbelül egy fél órára kipróbálnom, ez a gondolat még inkább megerősödött bennem. A Wii ugyanis nem egy szimpla játékközvetítő masina, amely egy virtuális képet kivetítve a fotelbe ültet minket, és újperceinket készteti mozgásra. Itt bizony magunknak is mozogni kell! Igen-igen, a zseniális játékvezérlőről beszélek, amelynek segítségével valóban teniszezhetünk, golfozhatunk és még ki tudja mi mindent művelhetünk; nekem ezt a kettőt sikerült kipróbálnom. Itt bizony lendítenem kellett a karomat, hogy a teniszben visszaüssem a labdát, és még az sem volt mindegy, hogy hogyan. Ha alulról felfelé suhintottam az irányítóval, akkor a játéko

Volt nekünk mindenféle Megaizénk , majd az égen új csillagok is születtek . Mindennek megkoronázásaként pedig itt van most a Casting minden . A film, ami egy sztárcsináló műsor sziruposnak tűnő világába kalauzol el minket. A film, amit mozikban vetítenek, pedig tévébe szántak. A film, ami Oláh Ibolya álmait vetíti le nekünk. A film, ami zenés vígjátékként lett hirdetve. A film, amelynek plakátján Tímár Péter még mindig a Csinibabára hivatkozik. De ne rohanjunk ennyire előre, vegyük csak sorjában a dolgokat. Van tehát egy tévétársaság. Na, nem a nagyobb fajtából, hanem egy sokkal kisebb. Ez a kedves szórakoztató műsorokat sugárzó cég belekezd egy tehetségkutató műsor készítésébe, amitől az egész ország lázban ég (apró ellentmondás: BPTV színvonal vs. országos láz). A sztárgyár gépezetei beindulnak, a fiatalok jelentkeznek, és mi sorra megismerjük őket. Persze nem mélyen, csak apró villanásokra. (És itt meg kell jegyezzem, hogy a sztárjelöltecskék mellett feltűnő háttérszereplők igazi