Wii életérzés

Annyiszor, de annyiszor olvastam már a Nintendo Wii konzolról, hogy a vágy nagyon erős volt bennem, ezt egyszer ki kell próbálnom. Már az olvasottak alapján is úgy gondoltam, ha háromszor annyit keresnék, mint amennyit keresek, és konzolra szeretném elkölteni a felesleges pénztartalékomat, akkor egy Wii gépet biztosan beszereznék. Nos, most, hogy sikerült körülbelül egy fél órára kipróbálnom, ez a gondolat még inkább megerősödött bennem.

A Wii ugyanis nem egy szimpla játékközvetítő masina, amely egy virtuális képet kivetítve a fotelbe ültet minket, és újperceinket készteti mozgásra. Itt bizony magunknak is mozogni kell! Igen-igen, a zseniális játékvezérlőről beszélek, amelynek segítségével valóban teniszezhetünk, golfozhatunk és még ki tudja mi mindent művelhetünk; nekem ezt a kettőt sikerült kipróbálnom. Itt bizony lendítenem kellett a karomat, hogy a teniszben visszaüssem a labdát, és még az sem volt mindegy, hogy hogyan. Ha alulról felfelé suhintottam az irányítóval, akkor a játékos alányúlt a labdának, és felfelé ütötte, míg ha ellentétesen kaszáltam a levegőt, lecsapta az ellenfél térfelére. Természetesen karom mozgásának sebessége sem volt mindegy, hiszen ezzel befolyásoltam, mekkorát üt játékosom a labdába. És ez még csak a tenisz volt...

Oké, rendben, a grafikai élmény a közelébe sem ért a másik két konkurens által nyújtott kényeztetésnek, de valljuk be: miközben éppen egy trükkös fonákkal vagyunk elfoglalva, nem igazán a pixelek részletgazdagságát fogjuk vizsgálni.

Tudom, tudom, a fentiekről már mindenki olvasott, akit a téma érdekel, mégis le kellett írnom, mert megérdemli. Az élmény persze úgy volt a legjobb, hogy ha nem egyedül játszottam. Az egyik kollégámmal vívtunk hatalmas teniszmeccseket, és a közösségi játékélmény kilométerekkel jobb volt, mintha ültünk volna egy fotelben és az ölünkben lévő kontroller gombjait nyomogattuk volna. Határozottan kijelenthető tehát, hogy a gép nagyszerű partikonzol (egy XBOX-ot, vagy Playstationt nem is éri meg elővenni ilyenkor). Több mint valószínű, hogy még azok is szívesen kipróbálnák, akik egyébként nem rajonganak a digitális játékokért. Hiába, itt nem a látvány a lényeg, hanem az élmény, a játékélmény. A Nintendonak sikerült az, ami sokaknak korábban nem (pedig már voltak próbálkozások), a mozgás érzékelése, úgy, hogy az teljesen szinkronban legyen a játékban történtekkel.

Mi tehát a Wii életérzés? Mozgás, szabadság, közösségi élmény és rengeteg mosoly, kacaj, vidámság.