Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2008

Apró segítség

A Magyarítások portál egyik főfejese - Andy - megkért, hogy a blogomon keresztül is segítsem őt az egyetemi éveinek túlélésében. Annyira szörnyű ugyanis a helyzet az egyetemen - mivel nem tanulnak semmit - hogy a kollégiumban unalmukban mindenféle kupákat (Schönherz Qpa), meg versenyeket eszelnek ki. Na, de, hogy ne legyen annyira rossz, és ha bárki úgy gondolja, napjaink unalmukban éhező egyetemistái megérdemelnek egy kis betevő falatot, az látogasson el az alábbi prezentációt tartalmazó prezentációmegosztó (hopsz, web2->e-learning2) oldalra, és töltse az adott prezentációt. (a szóismétlés gyönyörei :) ) Prezentáció oldala Andy saját blogbejegyzése, ahol picit részletesebben kitálal

Központi szívatás, avagy egy dolgozat, s pár gondolat

( Annak idején azt írtam, néhanapján. Nos, ez a néhai nap éppen most érkezett el. Következzen hát életem második cikke, amelyet még mindig az UMSZKI diákújságában publikáltam. Ez az írás már nem aratott akkora visszhangot, pedig ügyes húzással, rögtön a legelején felvezetésként, a korábbi cikk keltette hullá mokat próbálja meglovagolni, sőt, Pistike is visszatér, bár nincs a szövegben akkora szerepe. Ugyanakkor szerintem ez az írás sokkal tanárpukkasztóbb, bár megfigyelhető, hogy ügyesen lavíroznak a sorok az eddig és ne tovább határán, hiszen amikor már majdnem sok lenne, akkor visszatáncol, úgy tesz, mintha a másik oldalról is megvizsgálná a dolgokat, persze nem m erül el annyira mélyen, hiszen a célközönség tetszését el kell nyerni. A lezárás és végkövetkeztetés is ilyen: Jó, rendben, ne keltsünk felesleges feszültséget. Hiába, mindig kell egy írás, amiről lehet beszélni…) Hát, ez jól sikerült, mondhatom. Az ember ír egy cikket, aztán mindenki arról beszél. Mindenesetre köszönöm m

Valahol túl a szivárványon

Valahol túl a szivárványon Odafentre visz az út, Meg az álmok, melyeket álmodtál Mikor még gyermek voltál. Valahol túl a szivárványon Kék madarak szállnak És az álmok, melyeket álmodtál, Az álmok igazán valóra válnak. Egy nap kívánok majd egy csillagot Ébredést, hol a borút messze mögöttem hagyom Hol a bánat, akár a citromcseppek elpárolognak Messze, magasan a kémények felett, ahol én vagyok. Valahol túl a szivárványon kék madarak szállnak És az álom, melyben elmerültél, én miért, óh, miért nem vagyok? Egy nap kívánok majd egy csillagot Ébredést, hol a borút messze mögöttem hagyom Hol a bánat, akár a citromcseppek elpárolognak Messze, magasan a kémények felett, ahol én vagyok. Valahol túl a szivárványon kék madarak szállnak És az álom, melyben elmerültél, én miért, óh, miért nem vagyok? (A dal olyannyira ismert, az előadója idehaza mégis kevésbe. Talán nem is várhatjuk, hogy megjegyezzük ezt a fura nevet, de az élet filozófiáját igen, hiszen Israel Kamakawiwo&#

Mozimaraton IV. - Mamma Mia!

A mozimaraton sorozatot pedig mi mással is zárhatnám, mint a nyár szenzációjával. Anyám, ez a Mamma Mia! Amikor először megláttam a plakátot, akkor bizony fogtam a fejem. Ez annyira rossz lehet, hogy majd ha tévében adják, talán megnézem. Aztán megjelentek az első kritikák, és rendesen rácsodálkoztam. Rendben, egyik sem dicsérte az egekbe a filmet, de egyáltalán nem kapott rossz kritikákat, sőt! Aztán a menyasszonyok (ki mások is képesek a férfiembert rávenni különösebbnél különösebb dolgokra?), az enyém és öcsémé, kifundálták, legyen egy nagy kajálás, majd mozi. Gondoltam, lássuk, mi rossz sülhet ki a dologból? Jelentem, semmi rossz. A pizza is finom volt, de ez a film egyszerűen fantasztikus! Igazi nyári szórakozás, amelyet télen újra elő lehet venni, hogy egy kis vidámságot, és meleget, nyarat hozzon majd a nappalinkban (persze, csak amint megjelenik DVD formátumban). Az embere azt hinné, erre csak a szüleink lesznek kíváncsiak, hiszen ABBA slágerekért ők rajonganak, de ez óriási té

Fekete István Általános Iskola - honlap

Azt hiszem ez már korábban is eszembe juthatott volna, és ki is fogok érte kapni, hogy még nem reklámoztam itt, de íme, most megteszem. Még a nyár elején elkészült (az addig elérhető tartalmakkal a Budapest 10. kerületében található Fekete István Általános iskola honlapja. A honlap címe (kiírom, hogy mindenki lássa, és jól eszébe vésse): http://www.fekete-bp10.sulinet.hu/ Mivel a sulinetes környezet és annak elérhetősége nem tette lehetővé, hogy megfelelő portál technika használatát, így egy CSS alapokra épülő DIV elemeket alkalmazó honlap lett.

Mozimaraton III. - Kung Fu Panda

Emlékszem, a videó hőskorában - amikor hatalmas élvezettel adóztunk az alámondásos filmeknek - rettentő népszerűségnek örvendtek televíziókészülékünkön a távol-keletről származó verekedős filmek. Valahogy akkoriban nem találtuk viccesnek a tízméteres ugrásokkal operáló látványbalettet, amely a műfaj sajátja. Azóta ezt bizony már csak a kialakult rajongótábor kedveli és azok a filmőrültek, akik mindent megnéznek. Az viszont kétségtelen, hogy a műfajnak megvannak a maga szépsége, mégpedig a rettentő szépen és stílusosan megkoreografált jelenetek, amelyek hihetetlen mozgáskultúráról árulkodnak. De miért is írok ennyit a kung-fu filmekről? Ja, persze, hiszen volt szerencsém megtekinteni a Kung Fu Panda című animációs filmet. Ennyi és pont? Nem, persze, hogy nem, hiszen ezt a filmet kicsiknek és nagyoknak egyaránt megéri megnézni. Bevallom, picit félve ültünk be párommal a moziba, hiszen attól féltünk, túl gyermeteg lesz az előttünk zajló szélesvásznú digitálisan létrehozott mozgóképtartalo

Mozimaraton II. - Szex és New York

Üzletet kötöttünk: Párom eljön velem az Indy filmre, cserébe én megnézem vele a Szex és New York (majdnem azt írtam szélesvásznú, pedig sajnos nem az volt) mozis változatát. Nem volt rossz üzlet, ugyanis meglehetősen tartalmas film volt. Volt benne dráma, szerelem, szex, New York és más helyek, no meg hatalmas nevetések is. A filmet úgy néztem meg, hogy nem igazán ismertem a sorozatot. Előtte láttam ugyan számos részt a kanapén elterülve menyasszonyommal, aki meglehetősen kedveli a négy szingli történetét, melyet rendszeresen kommentál egyéni gondolataival, amelyben nem kímél se férfit, se nőt, se fő-, se mellékszereplőt. A mozis verzió pedig teljesen olyan, mintha a sorozat epizódjait néznénk, csak nem fél órában, hanem legalább másfélben, de lehet, hogy kettő volt. (Nem számoltam, elrepült.) Ha jellemezni kellene a filmet, akkor bizony csak egy szó jut eszembe: fricska. A leginkább elé illő pedig a nagy, de lehet, inkább a hatalmas. Tehát egy hatalmas fricska, amelyet odadörgölnek ne

Mozimaraton I. - Indiana Jones és a kristálykoponya királysága

Néha tényleg úgy érzem, hogy kár a régi szép dolgokat felmelegíteni. Itt ez a kalapos ürge, és ugyan nagyon jó az új rész, de közel sincs a régi hangulathoz. Sőt, a vége talán már egy picit sok is. Na, jó, nem picit, nagyon. Röviden ennyi, de lássuk hosszabban is: Nagy rajongója voltam, és vagyok máig Jones professzor kalandjainak. Az első részt imádom, a másodikat kedvelem, a harmadikat pedig a tökéletes epizódnak tartom. A nyár elején pedig megérkezett a negyedik epizód, amelyet sajnos csak most volt módom megtekinteni. Értelemszerűen a korábbi részek elkészülte és ez között eltelt pár év, így valahogyan ezt is meg kellett oldani a történet vezetésben, hiszen digitális technika ide, digitális technika oda, Jones professzor bizony megöregedett. Szerencsére a forgatókönyv jóérzéssel nyúlt ehhez, és a történések időpontját át is helyezte a hidegháborús érába. Van is rendesen kikacsintás, beszólás a korszak atomrettegésének, és persze maga az atom is megjelenik. Aztán a történet szép las

Mozimaraton

A nyár már elmúlt. De az emlékek nem, és bizony számos érdekes és izgalmas dolog történt a napsütötte napok alatt, melyek egyike azok a napok, melyek mindegyikére jutott egy-egy mozifilm. Nem is tudom mikor voltam ennyit moziba. Ifjúságom szép augusztusát idézte, amikor haverommal szinte mindennap megnéztünk egy filmet. A szőrös, majdnem kétméteres srácot most felcseréltem egy nála ugyan alacsonyabb, de meglehetősen bájosabb és csinosabb leányzóra, menyasszonyomra, akivel rettenetesen jól szórakoztunk a filmeken. A későbbi bejegyzésekben jöjjön hát a mozimaraton egyes filmjeinek kritikája, úgy ahogyan ezen a blogon szokás.

Én és én meg az e-learning

Nem ma történt, de volt közvetlen kollégám (mára az ismerős státuszba került, bár vannak közös projektjeink :) ), a hasznald.hu oldal blog részében feltette a kérdést, ki mit ért e-learning alatt. Egy másik volt közvetlen kollégám, aki azóta szintén státuszt váltott (na, jó, egyszerre változtattunk ezen a státuszon) ebben a témában már kifejtette a véleményét az általa vezetett blog oldalon , és itt is olvashatunk egy összefoglaló írást ebben a témában, bár ez utóbbi blog írója mostanság meglehetősen pesszimista hangulatban van oktatás témakörben. Ideje volt már, hogy saját gondolataimat is leírhassam ezzel kapcsolatosan. Mindamellett mindenképpen le kell szögeznem, hogy megérte kivárni, hiszen azzal, hogy mások már sok mindent leírtak, megkímélték a billentyűzetem gombjai alatt rejtőző rugókat (vagy egyéb alkatrészeket, amelyek mindúttal visszalökik a műanyag kiskockákat az alapértelmezett pozíciójukba) az idő előtti elöregedéstől, hiszen több olyan témát már megemlítenek, amely