Mozimaraton III. - Kung Fu Panda

Emlékszem, a videó hőskorában - amikor hatalmas élvezettel adóztunk az alámondásos filmeknek - rettentő népszerűségnek örvendtek televíziókészülékünkön a távol-keletről származó verekedős filmek. Valahogy akkoriban nem találtuk viccesnek a tízméteres ugrásokkal operáló látványbalettet, amely a műfaj sajátja. Azóta ezt bizony már csak a kialakult rajongótábor kedveli és azok a filmőrültek, akik mindent megnéznek.

Az viszont kétségtelen, hogy a műfajnak megvannak a maga szépsége, mégpedig a rettentő szépen és stílusosan megkoreografált jelenetek, amelyek hihetetlen mozgáskultúráról árulkodnak.

De miért is írok ennyit a kung-fu filmekről? Ja, persze, hiszen volt szerencsém megtekinteni a Kung Fu Panda című animációs filmet. Ennyi és pont? Nem, persze, hogy nem, hiszen ezt a filmet kicsiknek és nagyoknak egyaránt megéri megnézni.

Bevallom, picit félve ültünk be párommal a moziba, hiszen attól féltünk, túl gyermeteg lesz az előttünk zajló szélesvásznú digitálisan létrehozott mozgóképtartalom. És egyrészről ez így is van. Másrészről egy ilyen nagydarab édes mackót nem lehet nem szeretni. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy gyerekkorom óta kedvelem a medvéket.) Ugyanakkor nagyszerűen lehet szórakozni a „verekedős” filmek paródiáján, illetve azokon a nagyszerűen megkoreografált (szándékosan használom ugyanezt a szót) jeleneteken, amelyek immár az animátorok keltettek életre.

Mivel is lehetne jellemezni leginkább ezt a filmet? Talán elég annyit mondanom, hogy a film nagy részén nevettünk, és a testünkben olyannyira felhalmozódtak a boldogsághormonok, hogy máig szívesen emlékszünk vissza arra a kacarászós napra.

A Wall-E Pixar csodát ugyan nem láttam, de valahogy a bemutató alapján úgy érzem, bármennyire nagyszerű technikailag, a Pixar most mellélőt, mert nem tudom elképzelni mennyire lehet egy aranyos robotra egy egész estés nagyfilmet építeni. Az viszont biztos, hogy egy nagy pandára lehet. :)