Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2013

MoodleMoot 2013 - 2. nap

Minden konferencia esetén, amely két napos egyszer csak eljön az idő, hogy elmondhassuk, részt vettünk a második napon is. Nincs ez másképpen a MoodleMoot esetében sem, melynek első napos eseményeiről más olvashattunk külön a plenáris és külön a szekciós szakaszról. A választás az induló szekciók közül a technológiai előadásokat tartalmazóra esett, gondolván a szünetben úgyis átülök a tömegek számára nyitott online kurzusokat kínáló rendszerekkel (MOOC) foglalkozó szekcióra. Mindennek megfelelően az első előadás keretében Gál Viktor az Óbudai Egyetem központosított Moodle rendszere alá fejlesztett globális kereső motort mutatta be. Megtudtuk, hogy a Moodle rendszer alá korábban létező globális kereső modult a fejlesztők kidobták a keretrendszerből a 2.2-es verzió környékén, hiszen konfigurálása nem volt egyszerű, speciális futtatási környezetet igényelt, ráadásul hibásan is működött. Ennek megfelelően még a 2.5-ös Moodle verzió sem tartalmaz ilyen funkciót. Jól láthatóan MDL-3198

MoodleMoot 2013 - 1. nap, szekciós szakasz

Miután röviden betekintettünk a délelőtt eseményeibe , érdemes néhány pillantást vetnünk a délutáni előadásokra is. Mivel ez a szakasz már a szekciókról szólt és mivel több mint 2 szekcióban is érintett voltam, mint előadó, így picit kényszerpályán mozogtam a megtekintendő előadások tekintetében. Ez persze nem volt olyan nagy baj, mivel a szekciós társelőadóim között is sok hasznos információhoz jutottam. A délutánt az Óbudai Egyetemhez köthető előadókkal kezdtem meg. Első előadóként Váradi Zsuzsanna mesélt arról, hogyan sikerült az ÓE központi Moodle rendszerét összekapcsolni a Neptun rendszerrel. Alapvetően két fő feladat várt az informatikusokra. Egyrészt meg kellett oldani a felhasználók hitelesítését, jogosultságkezelését a Neptun rendszerben lévő adatok alapján, illetve biztosítani kellett, hogy az oktatásirányítási rendszeren belüli kurzusok és hozzájuk rendelt jogosultságok (tanulók, tanárok, stb.) a Moodle rendszerben is megjelenjenek. Mint kiderült, az első feladat viszonyl

MoodleMoot 2013 - 1. nap, plenáris szakasz

A múlt hét végén lezajlott az immár hagyományos Moodle baráti kör találkozó, azaz a haza MoodleMoot konferencia idei verziója. A konferencia három év után felköltözött Budapestre, hiszen idén az Óbudai Egyetem adott otthont a rendezvénynek. Legutóbb három évvel ezelőtt sikerült kijutnom a konferenciára, és ha megpróbálom összehasonlítani, akkor a jelenlegi konferenciát körítésben szegényebbnek (pl. nem voltak folyamatosan kamerával rohangáló fotósok, a kihelyezett pékárú is gyorsan fogyott - no, nem mintha ez lenne a lényeg -, stb.), de tartalmilag gazdagabbnak éreztem. Első körben tekintsük át gyorsan a plenáris szakaszt, azaz az első nap délelőttjét. A konferenciát Kártyás Gyula nyitotta, az Egyetem oktatási főigazgatója, aki röviden bemutatta az Egyemet, a több mint száz éves képzési múlttal rendelkező elődintézményeket, és kitért arra is, bár az egyes karok korábban is kapcsolatba kerültek a Moodle rendszerrel, az ide évtől egy központosított, a Neptun oktatásirányítási rend