Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2011

Online viselkedéskultúra - Oktatás-Informatikai konferencia kerekasztal beszélgetés

Néhány héttel ezelőtt lezajlott a III. Oktatás-Informatika konferencia , amelynek pénteki napján az online viselkedéskultúra témakörében lebonyolított kerekasztal beszélgetés meghívott vendége voltam, azaz lehetőséget kaptam, hogy a feltett kérdésekben elmondhassam a véleményem. A beszélgetésről felvétel készül, megtekintését javaslom mindenkinek :) Video streaming by Ustream Ugyanakkor mindenképpen fontosnak tartom, hogy az ott elhangzottakon kívül röviden itt is feleljek a kérdésekre. Már csak azért is, mert talán így válik sokkal teljesebbé a kép, sokkal direktebb választ adva a kérdőjeles mondatoknak. Hagyományos viselkedés vagy új szabályok kellenek az elektronikus világban? Az online világot szeretjük egyfajta plusz világként értelmezni. Valahogy úgy, mintha kiterjesztenénk aktuális, fizikai világunkat valamiféle virtuálisra. Fordítsuk meg a gondolatot, és ne válasszuk szét a két világot. Sőt, tekintsünk úgy erre az egészre, mint a valós világunk részére. Ebben az ese

Rekreáció BA, Oktatástechnológia - 5. óra

A félév során a rekiseknek volt egy nagy feladatuk, mégpedig a honlapépítés. Itt volt tehát az ideje az 5. foglalkozás alkalmával, hogy megismerkedjenek egy online honlapszerkesztő alkalmazással. Mivel jómagam mindig is preferáltam a Google eszközeit (ez meglátszódott a teljes kurzus folyamán), ezért a hallgatók a Google Sites rendszerébe nyertek bepillantást. Az óra keretei alatt létre kellett hozniuk egy website-ot, amelyet ha ügyesen csűrtek csavartak, akkor már a féléves feladatukat készíthették elő. Az óra folyamán megismerkedtek az egyszerű werboldal szerkesztésének, illetve bemutatásra került a további három előre kész oldaltípus is. Az egyes médiaelemek beillesztésére nem itt, hanem mindig azon az órán került sor, ahol azok készítését gyakoroltuk. A hallgatók ezen az órán megismerkedtek a honlap tartalmi hierarchiájának módosításával, illetve a honlap megjelenésének befolyásolásának módjaival. A heti feladatuk nem volt más, mint leadni azt a website-ot, amelyet majd a féléves

Rekreáció BA, Oktatástechnológia - 4 .óra

Az elmúlt félévben nagyon elmaradtam, elég sok minden történt az év végén, és szép vagy nem szép, de a tennivalókra koncentráltam, azok maximális minőségére, semmint a publikálásra. Persze ami késik nem múlik... Itt is a következő óra rövid tartalma: A negyedik órán magáról a képzési  keretrendszerekről volt szó, ennek kapcsán is az e-learning fogalomkörét jártuk körbe. (Ez nem azt jelenti, hogy számomra az e-learning egyenlő a keretrendszerekkel!) Az óra különlegességét az adta, hogy ők, mint tanulók már találkoztak a Moodle rendszerrel. Az óra második felében csoportmunka következett, amelynek keretein belül a hallgatóknak papír alapon kellett Moodle kurzust tervezniük. Minden egyes A4-es lap egy Moodle témakeretnek felelt meg, ezeket kellett tartalommal feltölteni, majd sorba rendezve a falra ragasztania minden csoportnak. A téma szabadon választható volt, azzal a megkötéssel, hogy rekis témának kellett lennie. Természetesen minden csoport szóban is bemutatta a kurzustervét. A ta

Legszebb karácsonyi ajándék

Megmondom őszintén elég morcosan indult a számomra december 26-a. Végül életem legszebb és minden bizonnyal legemlékezetesebb karácsonya lett. Azóta megértettem, miért mondja minden apuka, hogy az ő lánya a legszebb lány a világon. Elfogultság-mentesen állíthatom, hogy ez így van :) Ugyanakkor az új szerepkörömnek (apa) köszönhetően sok olyan érzést gondolatot megértettem, amelyről a szüleim beszéltek, viszont most már értem is. És aki mindezért felelős: