Ugrás a fő tartalomra

Rekreáció BA, Oktatástechnológia - 5. óra

A félév során a rekiseknek volt egy nagy feladatuk, mégpedig a honlapépítés. Itt volt tehát az ideje az 5. foglalkozás alkalmával, hogy megismerkedjenek egy online honlapszerkesztő alkalmazással. Mivel jómagam mindig is preferáltam a Google eszközeit (ez meglátszódott a teljes kurzus folyamán), ezért a hallgatók a Google Sites rendszerébe nyertek bepillantást. Az óra keretei alatt létre kellett hozniuk egy website-ot, amelyet ha ügyesen csűrtek csavartak, akkor már a féléves feladatukat készíthették elő.
Az óra folyamán megismerkedtek az egyszerű werboldal szerkesztésének, illetve bemutatásra került a további három előre kész oldaltípus is. Az egyes médiaelemek beillesztésére nem itt, hanem mindig azon az órán került sor, ahol azok készítését gyakoroltuk. A hallgatók ezen az órán megismerkedtek a honlap tartalmi hierarchiájának módosításával, illetve a honlap megjelenésének befolyásolásának módjaival.
A heti feladatuk nem volt más, mint leadni azt a website-ot, amelyet majd a féléves munka alapjául szánnak. Példája ez annak, hogyan igyekeztem elérni azt, hogy biztosan készen legyen a féléves feladat, és ne az utolsó (ahogyan jó felsőoktatásbelihez illik) három napban álljanak neki a munkálatoknak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Befejeződött a Fable magyarítása

"Mélyen Albion erdejében fekszik Tölgyvölgy kicsiny falucskája, melyet érintetlenül hagyott az idő múlása, és messze elkerült a fegyverek zaja. Itt élt egy fiú, és a családja. Egy fiú, aki hatalmasságról álmodott. Arról, hogy egyszer hőssé válik. Néha nemes lovagnak képzelte magát... Vagy hatalmas varázslónak. Máskor arról álmodott, hogy gonosz harcossá lesz. De minden álmában, mely a nagyságról szólt, kevés volt az erő, hogy megváltoztathassa a sorsot, mely előtte állt." Persze a történetnek nincs vége. Immár lehet folytatni magyarul. Elkészült a mű, több hónap munkája. Használja mindenki örömmel, hiszen úgy készítettük. Jó játékot! A magyarítás letölthető a Magyarítás Portál ról. ui.: Köszönet mindenkinek, aki segített, hogy elkészülhessen a nagy mű.

kooperatív <> kollaboratív

A főiskolai tanulmányaim alatt a napokban előkerült, hogy össze kellett hasonlítani a kooperatív illetve a kollaboratív tanulást. Ha már ott megtettem, akkor miért ne tenném itt közre, hogy ott mit írtam. Mindenek előtt tisztázni kell, mit is értünk a két fogalom alatt. Aki részletesebben kíváncsi, annak javaslom Dorner Helga írását , de azért röviden összefoglalnám: A kollaboráció olyan szervezett, szinkron tevékenység, amely egy adott problémára vonatkozó közös elgondolás kialakítására és fenntartására irányul. Csoporttanulás esetén a csoporttagok kölcsönösen részt vesznek a munkában, amely egy közös probléma megoldására irányul. A munkamegosztás spontán, a kiosztott szerepek cserélődhetnek attól függően, hogy milyen tudáselemmel járulhat hozzá az adott munkafolyamathoz. A kooperatív tanulás folyamata során a tanulás az egyén szintjén valósul meg. A tanulók egymaguk dolgoznak fel egy-egy témát, és a tanulás eredményét, a leszűrt tanulságokat egyenként prezentálják. Csoporttanulás ese...

IOTA Tax Professional Learning & Developer Forum - Day 3

Igen, immár itthonról, de egy rövid összefoglaló film az utolsó napról. Mit is mondhatnék... Picit már mindenki indult volna haza, de azért megnéztük az EU előadást a kompetencia rendszerről, ami jó lenne az adósoknak is ha már a vám oldalt van. Hát, kb a megoldás, írjuk át a vámot sok helyen adóra :)