Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2014

Feladatblokk Moodle alá

Készítettem egy blokk elemet a Moodle alá, amelynek célja, hogy adott személyek feladatokat küldjenek be célcsoportok számára, és a célcsoport tagjai azt magukhoz rendelhessék. Így egyfajta feladatkiosztás léphet életbe a Moodle-t használva. A blokk elméletileg 2.x alatt működik, de a fejlesztés 2.6 alatt zajlott és tesztelve 2.6 illetve 2.7 alatt lett. A blokk innen tölthető le:  https://sourceforge.net/projects/moodletaskblock/ A Feladatblokk célja A Feladatblokk fő célja, hogy kialakított csoportok számára feladatot lehessen beküldeni, amely feladat elvégzése a továbbiakban nyomon követhető (naplózott), és így egyértelműsíti a feladat elvégzéséért felelős személyt, kizárva a hagyományos módon terjedő feladatkiosztásokból fakadó információtorzulást. A kialakított rendszer előnye, hogy: Segítségével nyomon követhető, hogy az adott feladatot melyik kolléga vette át, mikor kezdte el, milyen stádiumban van éppen a feladat elvégzése stb.  A feladat küldőjének nem kell egyik vagy

Zombinapló - 6. hét

Haladok, haladok. Már túl vagyok az edzésterv felén, és még élek is. A tüdőm, a lábam is bírja, és a zombik sem kaptak el. Ráadásul a múlt héten már bőven túlteljesítettem az 5km-t. Ennek ellenére folytattam az edzéstervet, hiszen az azért kiderült, hogy nem lett még rutin ez a táv. Sőt! Meg is lett az eredménye, picit túlerőltettem a jobb térdem, ezért egy nagyobb kihagyással tudtam csak folytatni a munkát. A hatodik hét edzésterve a következő volt: 1. edzésszakasz:  5 perc gyaloglás majd utána 10 perc futás és végül 10 fél-guggolás . 2. edzésszakasz:  30 másodperc nyújtás, majd 10 fél-guggolás, mindezt kétszer megismételve. 3. edzésszakasz:  5 perc séta majd 7 perc futás. 4. edzésszakasz:  2 perc nyújtás, majd 7 perc futás, mindezt kétszer. Az első edzésnapot ismét a doki tartotta, aki nem ígérte, hogy olyan izgalmakban lesz részem, mint a legutóbbi edzésen. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy vigyázzak Rajik-al, mivel tesztelni akar a regényéből. Sam szerint jobb, ha gyorsabban

Zombinapló - 5. hét

Amikor az ötödik hétről írok, már bizony régen az utolsó hetet teljesítem, lassan teljes jogú tagjává válók a Futóknak. Ugyanakkor ez a hét volt az, amikor először kipróbáltam magam az edzésprogramon kívüli távon is, és előre lelövöm: sikerrel! Na, de mi volt az ötödik heti edzésprogram: 1. edzésszakasz:  5 perc gyaloglás majd utána 5 perc futás. 2. edzésszakasz:  30 másodperc séta, 1 perc lassú futás, majd 6 sarokemelés , mindezt nyolcszor megismételve. 3. edzésszakasz:  10 perc futás majd 5 perc nyújtás, végül ismét 10 perc futás. A hétre sikerült a fülhallgató problémát véglegesen megoldani. Beszereztem egy fülre akasztható verziót. Innentől ezzel nem volt gond. Az első edzésnapon Janine Sam állapotáról érdeklődött. Dr. Myers megpróbálta lerázni, de Janine ragaszkodott, hogy csatlakozhasson, így a doktor elmondta neki, hogy Sam jól van. Janine érdeklődött igazak-e a pletykák arról, Sam kapcsolatot akar teremteni a környező településekkel. Többen is aggódnak a városban

A dizájn alapelvei prezentációban és eTananyagban - Üres tér

Régen jártunk erre, mármint Garr Reynolds könyve tájékán. Foglalkoztunk már alapelvek terén a jel/zaj viszonyával és a képdominanciával . Itt az ideje, hogy újabb elemet vegyünk górcső alá. (157-164 oldal) Amikor a rajzórán készítettük annak idején a dolgokat, mindig arra ösztönöztek, hogy az üres tér kitöltendő. Ezért belső késztetést érzünk rá, hogy így tegyünk. Nincs ez másképpen a diák terén sem. Automatikusan tele akarjuk zsúfolni diáinkat, mondván kihasználjuk a teret. Ez azonban csak látszólagos kihasználtság, hiszen a túlzott információelhelyezés kioltja egymást. Üres tér nélkül az egyes elemek belefulladnak egymásba. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy az üres tér eleganciát sugározz, trendiség benyomását kelti, jó minőséget, kifinomultságot eredményez. Az üres tér nem egyenlő a semmivel, hiszen a tér igenis valami, ami lendületet ad a diának, a dia többi elemének. Az üresség tehát elég erős dizájnelem. Tipikusan jól felhasználó az üres tér felsorolás esetén. Ekk