kisvilág

Bevallom őszintén az elmúlt időszakban sokat gondolkodtam azon, vajon hol helyezkedik el a konnektivizmus, mint tanuláselmélet. Már amennyiben ugye tanuláselmélet! Gondolkodási folyamataimból valószínűleg hiányzik az akadémikus rész. Szememre vethetik sokan, hogy írásaimban nagyon kevés a hivatkozás. Ennek oka talán, hogy túl hamar továbbgondolom azokat a dolgokat, melyeket olvasok, és valljuk be nem sokat olvasok. Nem sokat, legalábbis a pedagógiai szakterületről. Tapasztalatból építkezem. Így lehet, néha feltalálom a spanyolviaszt, de nem baj. Mivel így az elején már sikerült eléggé eltérnem a kitűzött témámtól, gyorsan megpróbálom megmagyarázni, miért is írtam a fentieket (amelynek bővebb kifejtése akár egy teljes postot is megérne). Nincs mögöttem nagy szakirodalom, nincs mögöttem az, az elolvasott több százezer oldal, ahonnan hivatkozhatnék. Nem sok elméleti okosságot mesélhetnék a tanuláselméletekről. (Gyakorlatban ismerkedtem az e-learning világával, a későbbiekben ismertetett t

Már megint gondolkodom, az olvasó meg fogja fejét, és közben azt mormogja magában: De minek? Hát, mert vagyok ugyebár... Na, de a gyenge felütést folytassuk azzal, mi is jár mostanság a fejemben a kedvenc hálózataimmal kapcsolatosan. Bizonyára mindenki találkozott már olyan rajzokkal, amelyekben vannak valamilyen alakzatok (kör, pont, négyszög, stb.) és ezeket vonalak köztik össze. Persze, csap fejbe hátulról már mindenki, hiszen hetek óta hálózatokról beszélünk, és ezek azok. Csomópontok, és közöttük a vonal a kapcsolat. Minek erről akkor újabb blogbejegyzés, és minek gondolkodom ezen. Mert ezeknél a rajzoknak amiket rajzolgattunk már életünkben biztos volt olyan verziója, amikor a fent említett két rajzelemet (csomópontot) nem egyszerű vonallal kötöttük össze, hanem a vonal végére illesztettünk egy maximum 90 fokban kapcsolódó két rövid vonalkát, így próbálva meg egy nyilat szimbolizálni, amely ebben a felállásban immár valamiféle iránymeghatározással bővített jelentéstartalmat hozot

A főiskolai tanulmányaim alatt a napokban előkerült, hogy össze kellett hasonlítani a kooperatív illetve a kollaboratív tanulást. Ha már ott megtettem, akkor miért ne tenném itt közre, hogy ott mit írtam. Mindenek előtt tisztázni kell, mit is értünk a két fogalom alatt. Aki részletesebben kíváncsi, annak javaslom Dorner Helga írását , de azért röviden összefoglalnám: A kollaboráció olyan szervezett, szinkron tevékenység, amely egy adott problémára vonatkozó közös elgondolás kialakítására és fenntartására irányul. Csoporttanulás esetén a csoporttagok kölcsönösen részt vesznek a munkában, amely egy közös probléma megoldására irányul. A munkamegosztás spontán, a kiosztott szerepek cserélődhetnek attól függően, hogy milyen tudáselemmel járulhat hozzá az adott munkafolyamathoz. A kooperatív tanulás folyamata során a tanulás az egyén szintjén valósul meg. A tanulók egymaguk dolgoznak fel egy-egy témát, és a tanulás eredményét, a leszűrt tanulságokat egyenként prezentálják. Csoporttanulás ese

A képzés során bár észrevétlenül ugyan, de észre kell vennünk magunkon annak nevelő hatásait. A csoportos jelenlét és közösségi tényezők alapján, a közös munkavégzés okán az alábbi tényezők jelennek meg: Ellenőrzés (a tömegek felügyelik a leírtakat, alakítják a tartalmat) Segítségadás (a közösségi szemlélet növeli a bizalmi tényezőket és mélyíti a tudást) Ösztönzés (a mentorok és a tanulók egymást is ösztönzik) A fenti hármas óriási befolyással bír a szokásainkra, így ezeknek szokásformáló ereje van. Gondoljunk csak bele nem változtak meg információszerzési szokásaink? A kurzus nem befolyásolta a kapcsolatkialakítási szokásainkat? Netalántán tanulási szokásainkat? Ugyanakkor a kurzus során, a személyes blogokon, az élő közvetítéseken, a csatolt irodalmakon illetve a reflexiókkal ellátott témafelvetéseken keresztül szembesülhettünk azzal, ahogyan megpróbálják a résztvevők egymást meggyőzni. És ebben tevékenyen magunk is részt vállalunk, saját bejegyzéseket hozunk létre, gondolatokat kö