Irányított tudásháló?

Már megint gondolkodom, az olvasó meg fogja fejét, és közben azt mormogja magában: De minek?

Hát, mert vagyok ugyebár... Na, de a gyenge felütést folytassuk azzal, mi is jár mostanság a fejemben a kedvenc hálózataimmal kapcsolatosan.

Bizonyára mindenki találkozott már olyan rajzokkal, amelyekben vannak valamilyen alakzatok (kör, pont, négyszög, stb.) és ezeket vonalak köztik össze. Persze, csap fejbe hátulról már mindenki, hiszen hetek óta hálózatokról beszélünk, és ezek azok. Csomópontok, és közöttük a vonal a kapcsolat. Minek erről akkor újabb blogbejegyzés, és minek gondolkodom ezen. Mert ezeknél a rajzoknak amiket rajzolgattunk már életünkben biztos volt olyan verziója, amikor a fent említett két rajzelemet (csomópontot) nem egyszerű vonallal kötöttük össze, hanem a vonal végére illesztettünk egy maximum 90 fokban kapcsolódó két rövid vonalkát, így próbálva meg egy nyilat szimbolizálni, amely ebben a felállásban immár valamiféle iránymeghatározással bővített jelentéstartalmat hozott létre.

Gráfot (hálózatot) rajzoltunk, de immár irányított gráfot.

Ugyanakkor furcsán működik az ember. Amikor a tudáshálónkról értekeztem, annak felépítéséről, elemeinek sokféleségéről, azok moduláris szerkezetéről és az őket érő zajokról, amelyek akár egy másik állapotba is átrendezhetik a kapcsolati térképet, végig csak csomópontokról és kapcsolatokról beszéltem. A kapcsolatnak azonban soha nem volt iránya. Két csomópont között a kapcsolat oda-vissza irányúnak feltételeztem, azaz bármelyiktől a másikig történő eljutás megadatottnak véltem. Ugyan felrémlettek előttem a gráfok irányított verziója, de egyszerűbb volt nyilak nélkül gondolkodni (igen, már akkor is próbálkoztam ezzel), mint egy újabb tényezőt figyelembe venni.

Most azonban, hogy a hazai szerzőktől származó hálózatisággal foglalkozó szakirodalmat a megszokott sorrendtől eltérően olvastam, és a Barabási könyvet hagyva mostanra, szembesülnöm kellett az arculcsapás tényével. A hálózatok bizony irányítottak. A bennük található kapcsolatok tekintetében legalábbis biztosan.

Barabási az internetet vizsgálva rájött, hogy annak tartalmi hálózatának csak kevesebb, mint 30%-át látjuk. Vagyis egy tetszőleges dokumentumról (csomópontról) elindulva még az 1/3-át sem járhatjuk be az interneten található dokumentumoknak. A többi egyszerűen láthatatlan a számunkra, barangolással elérhetetlen. Rá is vágja mindenki, hát persze, hiszen a weboldalak linkjei (kapcsolatai) iránnyal rendelkeznek.

Ennek eredményeképpen arra a következtetésre jutott, hogy az internet, mint hálózat, kontinensekre bontható, amely kontinensek a kapcsolatuk alapján jellemezhetőek. Három főkontinenst határozott meg és további három kisebb hálózatelemmel, melyek közül most csak egyre fogunk fókuszálni.

A központi magban minden egyes pont bármelyik másik pontból elérhető, azaz találhatunk közöttük olyan útvonalat, amelyen keresztül egyik pontból eljuthatunk a másikba.

A BE kontinens már izgalmasabb, ugyanis méretében megegyezik a központi maggal (ezért hívjuk kontinensnek, magyarán mert nagy, nagyon nagy), de az itt található csomópontokból adott útvonalakon ugyan elérhetjük a központi magot, de a központi mag egyik elemétől sem tudunk visszajutni a BE kontinens csomópontjaira.

A KI kontinens pontosan ellenkezően működik, azaz a központi magból el tudunk jutni a KI csomópontjaira, de onnan visszajutni a központi magba, már nem lehet.

Végül mindenképpen meg kell említeni az elszigetelt szigeteket (milyen furcsa szókapcsolat, a sziget szó önmagában nem lenne elegendő?). Ezek olyan hálózatok, hálózati minták amelyek egyik kontinenssel sem állnak kapcsolatban. Léteznek még csövek (BE és KI közötti kapcsolat) illetve indák, de ezekkel most nem foglalkozunk, tessék fellapozni a Barabási könyvet (bár őt se nagyon foglalkoztatják abban :) ).

Ez a fajta hálózati földrajz Barabási szerint nem minden hálózatra igaz, hiszen a hálózatok többsége nem irányított. Nem irányítottra ő például felhozza a szociális hálózatot is. Ugyanakkor, ha a szociális hálózatra, mint ismeretségi hálózatra tekintek... Pontosítok! Mint nem-közvetlen ismeretségi hálózatra tekintek?

Gondoljunk (a post kedvenc tevékenysége) bele. Jómagam már akkor olvastam sőt ajánlottam Kulcsár Zsolt írásait különböző előadásaimban, amikor ő még azt sem tudta ki vagyok. Én már tudtam róla számos ismérvet (pszichológus, helyes gyermekei vannak, stb.) de ő azt sem tudta, hogy a világon vagyok, nemhogy tudta volna, e-learningel foglalkozom. Mi ez, ha nem irányított gyenge kapcsolat? Várhatóan nem én voltam egyedül ilyen kapcsolatban kulcsival, rajtam kívül még sokan. Mivel szerintem ő amúgy is egy igen erős csomópont (különösen a hazai konnektivista fogalomkörben), kijelenthetjük, hogy az ilyen típusú kapcsolatok csak tovább erősítették csomóponti mibenlétében.

És akkor egy mellékesen leszűrődő gondolat: Tudjuk ugye, a csomópontot a nem-irányított (kölcsönös) kapcsolatok száma központosítja (erősíti, stabilizálja). Ugyanakkor kimondhatjuk azt is, a nem-irányított kapcsolatokon túl a csomópont irányába mutató kapcsolatok tovább erősítik a csomópontot, helyzetét a hálózaton belül még jobban stabilizálják.

Na, de mi a helyzet a tudáshálónkkal. Vajon a tudáshálónk is irányított hálózat? Személyes tudáshálónk is felbontható kontinensekre?

Mérni kellene és igazolni persze az állítást, de ugyebár ez a bejegyzés csak egy gondolatsor eredménye, így a tudományos bizonyítástól eltekintek, és azt mondom, miért ne lehetne a tudáshálónk irányított hálózat.

Mindennapi ismereteink, állandó fókuszban lévő ismerethálónk természetesen a központi mag része. Sőt, mindaz, amit így nagy hirtelenjében fel tudunk idézni memóriánkból szintén itt helyezkedik el.

Az izgalmasabb kontinensek ugyebár azonban a BE és a KI.

A BE - emlékszünk - olyan csomópontok hálózata, amelyeket ha beindítok, akkor onnan be tudok jutni a központi magba. Azaz olyan fogalom amelyet már letároltam, csak nincs a fókuszban. Ezek lehetnek azok a ráismerés szintjén elsajátított fogalmak, amelyeket magamtól biztos, hogy nem érnék el, azonban ha egy külső tényező (pl. a tanár) rákérdez, akkor rajta keresztül el tudok jutni olyan ismeretekhez, amelyekről viszont bármikor bármennyit tudok értekezni, használni, alkalmazni, stb. (személyes példát mondani ugye azért nehéz, mert ahhoz valakinek be kellene izzítania egy ilyen csomópontokat.)

A KI talán ennél egyszerűbb. Ezek olyan fogalmak hálózata, amelyeket a központból elérhetek, de visszafelé már nem biztos, hogy eljutnék a központba. Tehát ha a tanár a KI kontinensen levő fogalmat kezdené birizgálni, akkor nem tudnék hozzá kapcsolódóan a központi magból felidézni fogalmakat, míg ha a központi magban birizgálna meg egy csomópontot, akkor a kapcsolatokon keresztül elő tudnám húzni azt a fogalmat is.

Talán a két kontinensre lehet egy példa a nyelvtanuláskor a szótanulás, amikor azt veszi észre magán az ember, hogy vannak szavak, amelyeket ha egyik nyelven hall, kapásból megvan a másik nyelvi párja, fordítva viszont nem. (Persze, lehet, hogy ez nagyon le lett egyszerűsítve, de hát mégiscsak kellett valami példa, nem?)

A szigetek már izgalmasabb területek. Mivel ezek önmagukban léteznek önmagukért, ezért a bennük található pontokat megbirizgálva, csak az adott fogalomkört tudjuk körbejárni, de ettől még nem tudjuk ezt az egészet komplex rendszerünk más elemeihez kapcsolni. Olyasmi lehet ez, mikor bemagolom az adott tételt, vissza is tudom mondani szóról szóra, de fogalmam sincs hova és mint köthető ez az egész. Vagy szélsőségesebb esetben ilyenek lehetnek azok az emlékcsomópontjaink amelyek álmainkban agyunk rak össze vagy amikor a pszichológus hipnózis alatt a felszínre hoz.

A kérdés persze még fennáll, maximum a kérdőjel halványodik. A tudásháló irányított hálózat? Végül is, miért ne lehetne, nem?