Valljuk be, keresztülutazni a városon roppant unalmas, így sok polgártársamhoz hasonlóan olvasgatni szoktam a hosszú út alatt, elütve így az ásítós, fejbólogatós időt. Ilyenkor szokott történni, hogy olvasunk valamit, az megindít bennünk egy gondolatsort, azaz szöget üt a fejünkbe. Igen ám, de mire olyan környezetbe kerülünk, ahol rendelkezésre áll a megfelelő eszközrendszer a gondolat rögzítéséhez, kifejtéséhez már késő, más dolgunk támad, a gondolat örökre gondolat, egy szándék marad.
Most viszont éppen szerencsém volt, és úgy alakult, hogy van időm feljegyezni gyorsan amit éppen a Csermely Péter a Rejtett hálózatok ereje című könyvében ír:
„Ahhoz, hogy az idegen szó jelentésmezejét megismerjük, feltérképezzük, begyakoroljuk azt, hálózat-felderítésbe kell fognunk. Ilyenkor megvizsgáljuk az idegen szó jelentéstartalmát számos kifejezésben, elemezzük a rokon értelmű szavakat mindkét nyelven stb. Ahhoz, hogy az idegen szó tényleges értelmét megfejtsük, mindez nem elég. A jelentésmező ismeretében vissza kell helyeznünk az idegen szót az eredeti környezetébe, a szó ottani (gyenge) kapcsolatainak elemzésével kell meghatároznunk, hogy az addig felderített (gyenge) kapcsolatok által kifeszített jelentésmező mely elemét kell a konkrét esetben alkalmaznunk (Deacon, 1997).”
Amikor kisiskolásként a másnapi dolgozatra készültem, anyukám mindig azt mondta: Próbáld meg kisfiam a saját szavaiddal megfogalmazni! Később a tanáraim is ezt mondták. A Didaktika vizsgán a tanárnő jelezte: Mind ültek már iskolapadban, képzeljék el a helyzetet, próbálják megfogalmazni saját maguk, ha már a felelevenítés nem megy.
Miért is fontos ez? A Csermely által példaként felhozott idegen nyelv tanulás akár általánosítható is. Véleményem szerint a tudásháló személyre szabott. Tudáshálónkat a környezetből érkező visszacsatolások, reflexiók alakítják, létrehozva egyfajta hálómintát. A hálóminta adja számunkra egy fogalom jelentését. A fogalom lehet többünk számára ugyanaz, mégis a mögöttes hálóminta egyénileg kódolt. A kódolás milyensége, azaz az egyes csomópontok és azok kapcsolatából felépített struktúra személyes. Ez a személyes minta pedig kinevezhető egy adott fogalom jelentésének moduljaként.
Amikor tanulunk, akkor igyekszünk felépíteni ezt a kapcsolati struktúrát. Próbáljuk felderíteni az elénk tárt csomópontok kapcsolatrendszerét (megvizsgáljuk a szó jelentését), igyekszünk észrevenni a hálózatban fellelhető reprodukciókat (szinonimákat keresünk). Tehát próbáljuk a magunk hálózatába „másolni” a kész mintát. Ez azonban szinte lehetetlen, mivel a saját tudáshálónk biztos, hogy eltérő szerkezetű. Igyekszünk tehát alakítani rajta, bizonyos elemeit beilleszteni a saját hálózatunkba, van amit másolunk, van amit formálunk, alakítunk. Két tanuló ugyanazt az elé tárt mintát másképpen illeszti a saját rendszerében, hiszen a kapcsolatrendszerét befolyásolják például az érzelmek, a korábbi tapasztalatok, a hálózatépítési kompetenciák, stb.
Végeredményképpen kialakul bennünk egy olyan hálózatminta, amelyet mi az adott fogalom jelentéseként fogalmazunk meg. Létrejött tehát a teljes tudáshálónkban egy modul, hívjuk mondjuk fogalommodulnak. A fogalommodulra igaznak kell tehát lennie annak a megállapításnak, hogy a belső mintázattól eltérően ugyanazt a jelentést kell kiadni két vagy több tanuló esetén. Kérdés persze, hogy két belső felépítésében különböző modul mikor ad ki egy jelentést, tehát mikor mondhatjuk mindkettőre, hogy fogalommodul.
A válasz a fenti idézetekben benne van. Fogjuk a modulunkat, és visszahelyezzük az eredeti környezetbe, abba a tudáshálóba, ahonnan kiemeltük és a magunkévá tettük, helyettesítve általa azt az elemet, amelyet éppen vizsgáltunk. Vagyis az eredetileg feltérképezett fogalomhoz tartozó elemeket eltávolítjuk (azaz az „ősnek” vélt modult) és behelyettesítjük a rendszerbe a sajátunkat. Amennyiben a nagyobb, bővebb jelentéstartalommal bíró hálózatba ez beilleszthető úgy, hogy az eredeti jelentéstartalom nem változott meg, akkor úgy gondolom sikeresen elsajátítottuk az adott fogalmat. Lehet örülni, jeles dolgozatot írni, eredményesen elértük aktuális célunkat, fejünket nyújthatjuk egy kis buksi simogatásra. (És egyben meg is értettük az objektum orientált programozást :) )
Most viszont éppen szerencsém volt, és úgy alakult, hogy van időm feljegyezni gyorsan amit éppen a Csermely Péter a Rejtett hálózatok ereje című könyvében ír:
„Ahhoz, hogy az idegen szó jelentésmezejét megismerjük, feltérképezzük, begyakoroljuk azt, hálózat-felderítésbe kell fognunk. Ilyenkor megvizsgáljuk az idegen szó jelentéstartalmát számos kifejezésben, elemezzük a rokon értelmű szavakat mindkét nyelven stb. Ahhoz, hogy az idegen szó tényleges értelmét megfejtsük, mindez nem elég. A jelentésmező ismeretében vissza kell helyeznünk az idegen szót az eredeti környezetébe, a szó ottani (gyenge) kapcsolatainak elemzésével kell meghatároznunk, hogy az addig felderített (gyenge) kapcsolatok által kifeszített jelentésmező mely elemét kell a konkrét esetben alkalmaznunk (Deacon, 1997).”
Amikor kisiskolásként a másnapi dolgozatra készültem, anyukám mindig azt mondta: Próbáld meg kisfiam a saját szavaiddal megfogalmazni! Később a tanáraim is ezt mondták. A Didaktika vizsgán a tanárnő jelezte: Mind ültek már iskolapadban, képzeljék el a helyzetet, próbálják megfogalmazni saját maguk, ha már a felelevenítés nem megy.
Miért is fontos ez? A Csermely által példaként felhozott idegen nyelv tanulás akár általánosítható is. Véleményem szerint a tudásháló személyre szabott. Tudáshálónkat a környezetből érkező visszacsatolások, reflexiók alakítják, létrehozva egyfajta hálómintát. A hálóminta adja számunkra egy fogalom jelentését. A fogalom lehet többünk számára ugyanaz, mégis a mögöttes hálóminta egyénileg kódolt. A kódolás milyensége, azaz az egyes csomópontok és azok kapcsolatából felépített struktúra személyes. Ez a személyes minta pedig kinevezhető egy adott fogalom jelentésének moduljaként.
Amikor tanulunk, akkor igyekszünk felépíteni ezt a kapcsolati struktúrát. Próbáljuk felderíteni az elénk tárt csomópontok kapcsolatrendszerét (megvizsgáljuk a szó jelentését), igyekszünk észrevenni a hálózatban fellelhető reprodukciókat (szinonimákat keresünk). Tehát próbáljuk a magunk hálózatába „másolni” a kész mintát. Ez azonban szinte lehetetlen, mivel a saját tudáshálónk biztos, hogy eltérő szerkezetű. Igyekszünk tehát alakítani rajta, bizonyos elemeit beilleszteni a saját hálózatunkba, van amit másolunk, van amit formálunk, alakítunk. Két tanuló ugyanazt az elé tárt mintát másképpen illeszti a saját rendszerében, hiszen a kapcsolatrendszerét befolyásolják például az érzelmek, a korábbi tapasztalatok, a hálózatépítési kompetenciák, stb.
Végeredményképpen kialakul bennünk egy olyan hálózatminta, amelyet mi az adott fogalom jelentéseként fogalmazunk meg. Létrejött tehát a teljes tudáshálónkban egy modul, hívjuk mondjuk fogalommodulnak. A fogalommodulra igaznak kell tehát lennie annak a megállapításnak, hogy a belső mintázattól eltérően ugyanazt a jelentést kell kiadni két vagy több tanuló esetén. Kérdés persze, hogy két belső felépítésében különböző modul mikor ad ki egy jelentést, tehát mikor mondhatjuk mindkettőre, hogy fogalommodul.
A válasz a fenti idézetekben benne van. Fogjuk a modulunkat, és visszahelyezzük az eredeti környezetbe, abba a tudáshálóba, ahonnan kiemeltük és a magunkévá tettük, helyettesítve általa azt az elemet, amelyet éppen vizsgáltunk. Vagyis az eredetileg feltérképezett fogalomhoz tartozó elemeket eltávolítjuk (azaz az „ősnek” vélt modult) és behelyettesítjük a rendszerbe a sajátunkat. Amennyiben a nagyobb, bővebb jelentéstartalommal bíró hálózatba ez beilleszthető úgy, hogy az eredeti jelentéstartalom nem változott meg, akkor úgy gondolom sikeresen elsajátítottuk az adott fogalmat. Lehet örülni, jeles dolgozatot írni, eredményesen elértük aktuális célunkat, fejünket nyújthatjuk egy kis buksi simogatásra. (És egyben meg is értettük az objektum orientált programozást :) )
Megjegyzések
Aztán gondold el, hogy a nyelvi intelligencia milyen eltérő egyes embereknél. Van aki az új szót, amit megtanult, ösztönösen tudja beszédszituációban is alkalmazni. Kontextusban is megtalálja a helyét. Azonnal. Aztán vannak, akik csak odáig jutnak, hogy örülnek, ha egy mondatba be tudják tenni és azt kimondani.
Nagyon eltérő képességeink arra engednek következtetni, hogy a nyeltanulás bonyolul dolog...
zsolt