FIGYELMEZTETÉS: Az alábbiakban elméleti fejtegetés következik, egy agyműködés bizonytalan működésének terméke.Induljunk ki az alapokból. Vannak ugyebár ezek a hálózatok. A hálózatok rendelkeznek csomópontokkal és kapcsolatokkal. Értelemszerűen ezek a hálózatok kisvilágok, a benne található kapcsolatok száma skála független. És így önmagában nagyon szépen elvan, mondhatnánk, de mint tudjuk az élet nem habos torta, így léteznek a zavarok is, amelyeknek különleges szándéka, hogy picit beletúrjanak ebbe a hálózatba. Ha az eddigi olvasataim kapcsán hihetünk a gondolatnak, akkor ez a zavar nem sok vizet (vagy hálót) zavar, hiszen a (gyenge) kapcsolatok mentén keresztülrohan a hálózaton. Persze, a zavar nem rohanna, leginkább fennakadna, de a hálózat ügyes, és szépen továbbtereli. Viszont ugye ismert a régi mondás a disznóról (hálózat) és sok lúdról (zavarokról). Amennyiben a kapcsolatok mentén a zavarok sokasága tömörülést okoz, azaz a kapcsolat nem elég széles, és a sok zavar nem tud továbbmenni, akkor ott bizony feszültség keletkezik, a felszabaduló feszültség pedig energiát szabadít fel, amely szétkapja a hálózatot.
A hálózatok szerencsére újjá tudnak épülni. Az újjáépülés true vagy false mivolta függ a szétesettség mértékétől. Azaz, ha a zaj akkora szétesést okoz, hogy felgyűlő feszültség (energia) teljesen szétzilálja a kapcsolatokat, akkor a hálózat megszűnik. De adott feszültség esetén a hálózat átrendezéssel a megpróbálja a feszültséget levezetni. Tehát, létezik a feszültségnek egy olyan mértéke, amely már elég nagy ahhoz, hogy kiváltsa az átrendeződést (kapcsolatok átszervezését, esetlegesen új csomópontok illesztését), de annyira nem nagy, hogy a hálózatot szétzilálja teljesen. Különösen, hiszen az átrendezés is időbe kerül.
Most mondjuk azt, hogy egy hálózat akkor stabil, ha normál körülmények között, átlagos zavarterhelés mellett képes a zavarokat átengedni önmagán, nem történik dugulás. Elméleti alapokon el tudjuk képzelni, hogy egy hálózatnak lehet több stabil állapota is, azaz több olyan szerveződése a kapcsolatoknak, amelyben maga a hálózat nem veszíti el stabilitását. Ezekben az állapotokban a hálózat energiája alacsony. Ha ezeknek az alacsony energiájú állapotokat tekintem most egy csomópontnak, akkor ezeket az állapotokat összeköthetem, és a kapcsolat erősségét az egyes állapotok közötti váltáshoz szükséges energia jellemzi. Minél alacsonyabb energia szükséges a másik állapotba lépéshez, annál erősebb a kapcsolat.
A fenti sorokat Csermely Péter – A rejtett hálózatok ereje könyv alapján szültem, és azt tükrözik, ahogyan bennem leszűrődtek, egyszerűsödtek a dolgok.
Az elméleti alapokat követve jöjjön azonban a gondolat, amelynek leginkább szólt az első bekezdés nagybetűs figyelmeztetése.
A blog korábbi bejegyzésében és a hasznald.hu oldalról elérhető hosszabb publikációban is azt fejtegettem, hogy tudásunkat egyfajta hálóba rendezzük, így teremtjük fogalmaink jelentéstartalmát. A tanulás folyamata során hálózatot építünk. Viszont van, hogy a meglévő hálózaton változtatni kell, átstrukturálni, szervezni a kapcsolatokat. Sőt, nagyon sokszor egész hálózatdarabokat kell teljesen átalakítanunk.
Ez utóbbihoz példaként álljon itt egy önmagamat ugyan lehet, hogy "égető", de a fenti gondolatot nagyon jól példázó eset. Koromból kifolyólag a 1945 után történelmi eseményeket nem nagyon tudtam. Mármint csak nagyvonalakban. Amikor 8-adikos voltam a töritanárom közölte, ő inkább erről még nem beszél, nem tudja mi a hivatalos álláspont. Amikor a szakközépbe jártam, a tanárnő (értelem szerűen immár egy másik) szintén nem ment bele az eseményekbe, megmondta, az ide tartozó tételek bal oldalt lesznek. Senki nem tanult, mindenki jobbról húzott. Aztán jött a média, a szülők, a pártok, és valahogy összeállt bennem egy hálózat, amelyben volt egy forradalom, meg kommunisták, meg jobb oldaliak, élükön a hős vezérrel, Nagy Imrével. Aztán egyszer - immár túl a húszon - leültem, és azt mondtam. Nekem ez már zavaros. Rendszerezzük, térképezzük fel, mint mondanak erről a hivatalosabb szervek, elő a törikönyv, a történelmi portálok, stb. Tehát elkezdtem feltérképezni a fogalmat, és annak kapcsolatrendszerét, majd kapásból ledöbbentem, és a hálózatom összeomlott. Nagy Imre kommunista volt. Zavar, hatalmas energia, a régi háló kapcsolatrendszere felbomlott, viszont nem szűnt meg maga a fogalommodul, annak csomópontjai, csak a kapcsolatrendszert kellett egy másik struktúra szerint felépíteni. Azaz a hálózatomat egy másik stabil állapotba hoztam. Korábban is abban volt, hiszen ha nem veszem rá magamat, nem kezdem el önmagam hálózatát zavarokkal bombázni, akkor nagyon szépen eléltem volna ezzel a stabil (bár eléggé buta) hálózatommal.
Kész, lebuktam. Lehet rajtam mosolyogni, de remélem, a példa brutalitása eléggé nyomatékosítja a vele példázott mondanivalót. Tehát jöttem én, mint egy irtó nagy zavar, és felkutatott információkkal zavart okoztam a rendszerben. Ugyanakkor tanár is voltam. A magam tanára. Tehát, mint tanár az zavar voltam. Vagyis inkább zavargenerátor, aki újabb és újabb zavarokkal szétbombázta a régi hálózatot. Ugyanakkor nagyon figyelnem kellett, hogy a megfelelő ütemben és mennyiségben küldjem azokat a zajokat a rendszerbe, hiszen a túl sok, túl nagy zaj akkor streszt okoz, hogy az azt követő hálózati relaxáció teljesen tönkretette volna a hálózatot, megszüntetve azt, és nem pedig egy másik stabil állapotba helyezve.
Ugyan nem állítom, hogy hálózatom éppen a legkisebb energiaminimummal rendelkező (azaz a legtökéletesebb stabil állapotban) van, de valószínűleg sokkal közelebb áll az egyetemes jelentéstartalomhoz. Ez persze azt is jelenti, valószínüleg az ennél stabilabb állapothoz már sokkal nagyobb energiára lenne szükség, tehát erősebb zavarra. Ennek a "józavarnak" hálózatátalakító intervalluma pedig várhatóan sokkal kisebb lesz.
Értelem szerűen a tanár a diák hálózatépítésének menedzsere. Mint menedzser fontos feladata, hogy segítse új csomópontok és kapcsolatok rendszerének kialakítását. A kapcsolatrendszer persze a meglévő hálózatba illesztést feladatát is jelenti, ahol nem biztos, hogy a fenti példához mérhető szélsőséges lépésekre van szükség, de a zavar nem kizárható tényező. Tehát a zavarkeltés módszertani feladat, eszköz.
Megjegyzések
"A konstruktív tanulásszemléletből levezethető néhány fontos szempont, melyek szerint érdemes vizsgálnunk a tanulási formákat. Ezek a következők:
1. Van-e ellentmondás az új információ és az azt értelmező rendszer között?
2. Történik-e feldolgozás, megkísérli-e egyáltalán a tanuló az új információ értelmezését a meglévő tudása segítségével?
3. Ha van feldolgozás, akkor megtörténik-e az új tudás lehorgonyzása a régi rendszer
hez vagy sem?
4. A lehorgonyzás érdekében mi változik meg, a külső információ (más lesz a reprezentáció, mint ami a külső forrásból érkezett), vagy az értelmező rendszer?
5. Ha a belső rendszer alakul át, akkor az lényegi változás-e?"... Ha igen, akkor bekövetkezik a "konceptuális váltás" és a "kreatív mentés". Te zajnak nevezed, Nahalka ellentmondásnak. Te stabil állapotnak, Nahalka lehorgonyzásnak, konceptuális váltásnak, kreatív mentésnek.
Épp egy-két hete egy véletlen folytán kezdtem beleolvasgatni Nahalka írásaiba, és ahogy most Téged olvastalak, belestem a csapdába, vissza kellett keresnem, hogy mi is volt nála, amire nagyon emlékeztetsz. Mit gondolsz, jó helyen kapizsgálok? Ez tényleg csak egy villanás, mert nagyon keveset tudok a konstruktivizmusról. Lenyűgöző, ahogy átszűröd a hálózatelméletet a saját tapasztalataidon!
Az tény, hogy nagyon nehéz meghatározni a konstruktív pedagógia és a konnektivizmus közötti különbséget.
Egyre inkább úgy látom, hogy a konnektív szemlélet a korábban megismert tanuláselméletekre épülve egyfajta hálózati szemlélettel magyarázza, amelytől olyan ez az egész, mintha fölöttük képezne egy külön réteget.
Ugyanakkor tény, hogy magamnak sem ártana olvasgatni. Ugyanis az ember megszerezte a pedagógusi papírját 20 évesen, majd elkezdett dolgozni, és nagyon sok mindenre a gyakorlaton keresztül jött rá, majd immár lassan 10 évvel később újra az elméletek felé fordul :)