Ugrás a fő tartalomra

Harry Potter és a Tűz serlege

Volt ám nagy kavarás az előző részben. Alig győztük kapkodni a fejünket, hogy minden részletet megismerjünk. Na, erre nem lesz szükség a negyedik rész esetében. Ez persze nem baj, hiszen ettől lesz teljesen más ez a kötet. A történet vezetése talán a korábbi részekhez képest is lineárisabb, egyedül a végén kapunk egy kisebb csavart, bár így másodszorra újraolvasva voltak jelek melyek sejtették... No, persze nem fogom elárulni, hogy mit :) A történetszál vezetése tehát egyszerűbb lett, de korántsem unalmas. Sokkal inkább egy klasszikus kalandregényre hasonlít, amely magával ragadja az olvasót, és egy pillanatra sem engedi szabadon, de egyszer sem kell elgondolkodnunk azon, mi miért történik, olyan szépen levezetik előttünk a szálakat. Végül pedig ne felejtsük, ez az a rész, amely végleg beindítja a HP kötetek kapcsolatát, azaz innentől kezdve egyáltalán nem beszélhetünk különálló részekről (maximum annyira, mint amennyire a Birodalom visszavág elkülönül a többi SW filmtől).

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

IOTA Tax Professional Learning & Developer Forum - Day 2

Túl a második napon ideje azt is összefoglalni picit. A reggel az elektronikus Észtországgal kezdődött, melyben a magam kocka e fejével azt hiszem nagyon jól tudnám érezni magam, csak ne ennének ennyi halat. Szóval itt lehet szavazni, adót bevallani az erdő közepéről egy okostelefonnal is zsebünkben. Van itt e-Egészségügy, e-Ticket a buszra, és az egész adathalmazuk tárolása érdekében felhasználják a felhőt, azaz szerte a világon vannak adatparkjaik, adatnagykövetségeik. Ezt követte a szekciós ülések, melyben én éppen betekintést nyerhettem Finnországban már a tréning képzésekhez is kapcsolják az online meeting eszközöket (MS Lync), majd utána a szlovákok Moodle rendszerét néztem élesben, hogy végül a magunk responsive, html5 és programozási tudást nem igénylő megoldását prezentáljam. Végül a generációkról eset szó, oly módon, hogy lehetett kérdéseket, problémákat bedobálni, és mindenki dönthetett kinek próbál meg ötleteket adni. De ez a rész már olyanannyira elsikkadt, hogy még a vi...

IOTA Tax Professional Learning & Developer Forum - Day 3

Igen, immár itthonról, de egy rövid összefoglaló film az utolsó napról. Mit is mondhatnék... Picit már mindenki indult volna haza, de azért megnéztük az EU előadást a kompetencia rendszerről, ami jó lenne az adósoknak is ha már a vám oldalt van. Hát, kb a megoldás, írjuk át a vámot sok helyen adóra :)

IOTA Tax Professional Learning & Developer Forum - Day 1

A nap, amely a fórum felvezetése volt, a nap, amelyen rájöttem, hogy Svájcban sincs minden rendben, a nap, amelyen kiderült, hogy a hivatal mindenütt hivatal, és a problémák közösek és hasonlóak. No meg emellett persze sok szép vezetőképző programba is bepillantottam, és az EU-s konpetenciakeretrendszer és a vezetőképző programcsomag is bemutatásra került, itt van, sziasztok, ha akarjátok használjátok.