Ugrás a fő tartalomra

StartUp konferencia - StartUp oldalak 1. felvonás

Korábbi ígéretemhez híven jöjjön most a StartUp konferencián bemutatkozó site-ok rövid ismertetőjének első köre:

  • Idageo.hu: Képzeljük el, hogy éppen sétálunk valahol a világban, és megtetszik valami, késztetést érzünk rá, hogy lefotózzuk. Kapjuk is elő a mobiltelefonunkat, kattintunk, és a kis kütyü már tárolja is a valóság digitális lenyomatát. Ezt követően már csak egy mms üzenet, és el is küldtük a fényképet, aki pedig az internet előtt ül, már láthatja is a földrajzi térképen ezt a képet. A rendszer ugyanis az üzenetküldés helyét beazonosítva az elküldött képet elhelyezi a térképen. Az indageo tehát nem más, mint egy közösségi site azzal a specialitással, hogy mobiltelefonokról (pl. MMS-en keresztül) úgy tölthetünk fel képek rá, hogy az, a mobilhálózat cellainformációi alapján automatikusan helyszínhez is kapcsolható lesz. Az egyes képek természetesen más képmegosztó szolgáltatásokhoz hasonlóan címkézhetőek lesznek. Miért is jó ez nekünk? Nos, az egyszerű képtár mellett így földrajzi helyszínhez csatolhatjuk, és így egy a kép kap egy vizuális taget (címkét). Ugyanakkor be kell vallani, hogy az ötlet izgalmassága, és a technológiák összekapcsolódásának szépsége mellett valódi haszna inkább akkor lenne, ha mint API szolgáltatna, és a különböző szolgáltatások (egy képtár + egy térkép) összekapcsolva (akár ezek is API-n keresztül) létrehozhatnának egy nyílt felületet. Így nem külön szolgáltatás lenne, hanem pl. egy képtár, melyben a képek rendelkeznek földrajzi címkével, és ezeket a térképen is elhelyezné.
  • Mutasd.be: Van ugyebár az iwiw. Az a szörnyeteg, amit nem is tudom miért használok, de valahogy mégis részese vagyok (talán, mert aki nincs rajta az nem is létezik?). Ennek aztán születtek mindenféle klónjai (persze az iwiw is egy klón), de a puszta utánzáson kívül nem sok mindent voltak képesek felmutatni. Aztán tavaly erősen béta állapotban elindult egy szintén közösségépítő site, a Mutasd.be, mely napjainkra érte el stabil állapotát. Mégis, miben különbözik ez az oldal a többitől? Abban, hogy nem csak magunkat jellemezhetjük, mutathatjuk be, hanem a közösség tagjai, ismerőseink is megírhatják mit gondolnak rólunk. Persze felmerül a kérdés, hogy most miért kell ezért egy újabb szociális hálózatot leíró alkalmazás? Miért kell nekem több helyen is jelen lennem? És erre a portál készítői is rájöttek. Látják, hogy a helyes irány a Facebook féle API-kban rejlik. Azaz azokban a mini alkalmazásokban, amelyek egy közösségi magra épülnek, és ki-ki kedve szerint felhasználhatja őket. Így nem véletlen a site következő célja, hogy API-vá fejlődjön. (iwiw ébresztő!)
  • TerminArtOrs: Képmegosztó szolgáltatásból lassan már tényleg Dunát lehetne rekeszteni. Mégis (mint az életben oly sokszor) kiderült, hogy ha a nagy általánost specializáljuk, akkor egészen jó dolgok is kijöhetnek a végén belőle. Így van ez a TerminArtOrs oldallal is, amely alapjaiban nem más, mint egy képmegosztó site, ugyanakkor kifejezetten festményekre specializálódott. Megtaláljuk itt a szokásos feltöltést, címkézést, keresést, stb. A nagy szabadságból azonban visszavettek. A szabad címkézés mellett ugyanis minden festményt el kell látnunk előre megadott, strukturált meta adatokkal (amelyek nem mások, mint címkék, csak a web2 szeret átnevezni ). Ugyanakkor a háttérben egy külön adminisztrációs felületen keresztül humán erőforrás felhasználásával a feltöltött festmények adatainak ellenőrzése történik. Ennek köszönhetően elkerülhetőek a hiányos, pontatlan, valótlan adatok megadása, illetve létrejön egy egységes katalógus, amely megkönnyíti a keresést. Nem találtak fel tehát semmi újat a site készítői, csak egyszerűen megpróbáltak rendet rakni a web2 szabadságában úgy, hogy annak szellemisége nem sérül, és mindenki jól jár.
  • Lingvico: A nyelvképzés hazánkban kiemelt fontossággal bír. Ráadásul ha már van internet, akkor miért ne lehet felhasználni ezt az átvivő közeget oktatási célra. A Lingvico - Online Nyelviskola Szolgáltató, ahogyan a neve is mutatja pontosan ezt a lehetőséget ismerte fel. A platformon keresztül azonban nem ők maguk képeznek, hanem egyszerűen csak egy felületet biztosítanak a nyelvtanárok és kisebb nyelviskolák számára, hogy lebonyolítsák élő óráikat. A rendszer leginkább három részre osztható: feladatadminisztráció, tanulóadminisztráció, rendszeradminisztráció. A tanárok pedig minden egy diák után licenc díjat fizetnek a szolgáltatásért. (Az iskola fejlesztői blogja: http://lingvico.blog.hu/)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

kooperatív <> kollaboratív

A főiskolai tanulmányaim alatt a napokban előkerült, hogy össze kellett hasonlítani a kooperatív illetve a kollaboratív tanulást. Ha már ott megtettem, akkor miért ne tenném itt közre, hogy ott mit írtam. Mindenek előtt tisztázni kell, mit is értünk a két fogalom alatt. Aki részletesebben kíváncsi, annak javaslom Dorner Helga írását , de azért röviden összefoglalnám: A kollaboráció olyan szervezett, szinkron tevékenység, amely egy adott problémára vonatkozó közös elgondolás kialakítására és fenntartására irányul. Csoporttanulás esetén a csoporttagok kölcsönösen részt vesznek a munkában, amely egy közös probléma megoldására irányul. A munkamegosztás spontán, a kiosztott szerepek cserélődhetnek attól függően, hogy milyen tudáselemmel járulhat hozzá az adott munkafolyamathoz. A kooperatív tanulás folyamata során a tanulás az egyén szintjén valósul meg. A tanulók egymaguk dolgoznak fel egy-egy témát, és a tanulás eredményét, a leszűrt tanulságokat egyenként prezentálják. Csoporttanulás ese...

IOTA Tax Professional Learning & Developer Forum - Day 1

A nap, amely a fórum felvezetése volt, a nap, amelyen rájöttem, hogy Svájcban sincs minden rendben, a nap, amelyen kiderült, hogy a hivatal mindenütt hivatal, és a problémák közösek és hasonlóak. No meg emellett persze sok szép vezetőképző programba is bepillantottam, és az EU-s konpetenciakeretrendszer és a vezetőképző programcsomag is bemutatásra került, itt van, sziasztok, ha akarjátok használjátok.

IOTA Tax Professional Learning & Developer Forum - Day 2

Túl a második napon ideje azt is összefoglalni picit. A reggel az elektronikus Észtországgal kezdődött, melyben a magam kocka e fejével azt hiszem nagyon jól tudnám érezni magam, csak ne ennének ennyi halat. Szóval itt lehet szavazni, adót bevallani az erdő közepéről egy okostelefonnal is zsebünkben. Van itt e-Egészségügy, e-Ticket a buszra, és az egész adathalmazuk tárolása érdekében felhasználják a felhőt, azaz szerte a világon vannak adatparkjaik, adatnagykövetségeik. Ezt követte a szekciós ülések, melyben én éppen betekintést nyerhettem Finnországban már a tréning képzésekhez is kapcsolják az online meeting eszközöket (MS Lync), majd utána a szlovákok Moodle rendszerét néztem élesben, hogy végül a magunk responsive, html5 és programozási tudást nem igénylő megoldását prezentáljam. Végül a generációkról eset szó, oly módon, hogy lehetett kérdéseket, problémákat bedobálni, és mindenki dönthetett kinek próbál meg ötleteket adni. De ez a rész már olyanannyira elsikkadt, hogy még a vi...