Ugrás a fő tartalomra

Killers Kill, Dead Men Die


A film noir egy olyan stílus, melyet Hollywood magának teremtett a negyvenes, ötvenes években a színes, giccses nagymozik, musicalek ellenpólusaként. A noir filmek szinte mindegyike fekete fehér technikával készült, különös hangsúlyt helyezve a fények és árnyékok megjelenítésére, kihangsúlyozására. Ettől igazán nyomasztóvá váltak, és tökéletes belső borzongást értek el a többnyire bűnügyi drámákat feldolgozó filmekben. Ez a filmezési technika napjainkban is tovább él (gondoljunk csak a Sin City képi világára), bár természetesen sokszor már ugyanezt színesben élvezhetjük, ahol a fekete és fehér (illetve annak árnyalatai) mellett a paletta kiszélesedett, de a különleges beállítások, a fény-árnyék játék, az erre épülő depresszív hatás, és persze a kemény érzékiséget sugárzó sminkek megmaradtak.

A stílus napjainkban is működőképes, ékes példája ennek a Vanity Fair fotósorozata, amelyet Annie Leibovitz és Michael Roberts fényképezett, és szinte minden hollywoodi sztár fellelhető a képeken. Neveket szándékosan nem sorolok fel, mert külön élvezet felismerni őket az egyes felvételeken. Fontos még megjegyezni, hogy szakértőként Zsigmond Vilmos munkálkodott a képek elkészítése közben, és az operatőrre jellemző gyönyörű beállítások és képi világ át is jön a fotográfiákon. (Zsigmond Vilmos legutóbbi operatőri munkája a Fekete dália, melyet Oscar díjra is jelöltek, szintén a noir jegyeit hordozza magán). A képek tényleg gyönyörűek, nagyon ajánlott végiglapozni!

(Akit maga a film noir érdekel, az még elugorhat a Wikipédiára is, ahol sajnos nincs magyar anyag a témáról, de angolul is ingen érdekes, max tovább tart elolvasni.)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

IOTA Tax Professional Learning & Developer Forum - Day 3

Igen, immár itthonról, de egy rövid összefoglaló film az utolsó napról. Mit is mondhatnék... Picit már mindenki indult volna haza, de azért megnéztük az EU előadást a kompetencia rendszerről, ami jó lenne az adósoknak is ha már a vám oldalt van. Hát, kb a megoldás, írjuk át a vámot sok helyen adóra :)

IOTA Tax Professional Learning & Developer Forum - Day 2

Túl a második napon ideje azt is összefoglalni picit. A reggel az elektronikus Észtországgal kezdődött, melyben a magam kocka e fejével azt hiszem nagyon jól tudnám érezni magam, csak ne ennének ennyi halat. Szóval itt lehet szavazni, adót bevallani az erdő közepéről egy okostelefonnal is zsebünkben. Van itt e-Egészségügy, e-Ticket a buszra, és az egész adathalmazuk tárolása érdekében felhasználják a felhőt, azaz szerte a világon vannak adatparkjaik, adatnagykövetségeik. Ezt követte a szekciós ülések, melyben én éppen betekintést nyerhettem Finnországban már a tréning képzésekhez is kapcsolják az online meeting eszközöket (MS Lync), majd utána a szlovákok Moodle rendszerét néztem élesben, hogy végül a magunk responsive, html5 és programozási tudást nem igénylő megoldását prezentáljam. Végül a generációkról eset szó, oly módon, hogy lehetett kérdéseket, problémákat bedobálni, és mindenki dönthetett kinek próbál meg ötleteket adni. De ez a rész már olyanannyira elsikkadt, hogy még a vi...

Befejeződött a Fable magyarítása

"Mélyen Albion erdejében fekszik Tölgyvölgy kicsiny falucskája, melyet érintetlenül hagyott az idő múlása, és messze elkerült a fegyverek zaja. Itt élt egy fiú, és a családja. Egy fiú, aki hatalmasságról álmodott. Arról, hogy egyszer hőssé válik. Néha nemes lovagnak képzelte magát... Vagy hatalmas varázslónak. Máskor arról álmodott, hogy gonosz harcossá lesz. De minden álmában, mely a nagyságról szólt, kevés volt az erő, hogy megváltoztathassa a sorsot, mely előtte állt." Persze a történetnek nincs vége. Immár lehet folytatni magyarul. Elkészült a mű, több hónap munkája. Használja mindenki örömmel, hiszen úgy készítettük. Jó játékot! A magyarítás letölthető a Magyarítás Portál ról. ui.: Köszönet mindenkinek, aki segített, hogy elkészülhessen a nagy mű.