Hat katona igyekszik egy zászlót felállítani. Ugye megvan a kép. Mindegy, hogy a fotóra gondolsz, vagy az azt mintául vevő szoborra, éppúgy szimbólumról beszélünk. Na, nem nekünk, hanem az amcsiknak az. Mi mást lehetne erre a szimbólumra építve csinálni, mint egy Halál ötven órája féle hősi hősfilmet, vagy egy Ryan közlegény féle tragédiás hősfilmet. Vagy egy olyant, amelyet Clint Eastwoodnak majdnem sikerült a Dicsőség zászlajával.Adott ugyebár a helyszín: Iwo Jima szigete, a Japán birodalom kapuja. Az időpont 1945. február 19. Az amerikai tengerészgyalogosok partra szállnak a szigeten, hogy 35 napnyi poklot átélve elfoglalják a csöppnyi vulkanikus hamuvilágot. A világot bejárt kép február 23-án készült, és ez képezi a film mozgatórugóját. A rendező ugyanis nem magáról erről a véres összecsapásról (8226 amerikai és 20703 japán katona esett el) készített filmet, hanem a zászló illetve annak felállítóinak utóéletéről.
Visszaemlékezések formájában ugyan kapunk bőven vért és puskaropogást, de ezek többnyire túlerőltetettek, túljátszottak. Mintha a háborús jelenetek rendezői még brutálisabbat akarnának alkotni Spielberg partraszállós félórájánál, azonban valahogy átesnek a ló túloldalára és a jeleneteknek elvesztik a valóságtartalmukat, bent maradnak a filmben, nem jutnak el hozzánk, mint a már említett jelenet, vagy akár az Elit alakulat egyes képkockái, amelyek után a lelki béke szállta meg a lelkemet, hogy nem háborúban élek. Itt semmi ilyesmi nincs. Persze, van lerepülő fej, meg darabjaira hulló emberek és spriccelő vér is, mégsem borzongom bele. És pont ez a film legnagyobb hibája. Nem kellett volna ezeket a jeleneteket erőltetni, hiszen a film másik (és leginkább) fő vonala azzal a bizonyos képpel, illetve a képen szereplő három életben maradt katona utóéletével, és médiahack hadjáratával foglalkozik. A három egyszerű katona belecsöppen egy hatalmas valóságshowba, ahol nem az a lényeg, hogy valójában mi történt, az igazság senkit sem érdekel. A műsornak mennie kell, mert az államnak nincs pénze, a háború drága, a gazdaság a csőd szélén. Az embereket lelkesíteni kell! A műsor tehát elkezdődik. A katonák pedig csak eszközök, akár napjaink 3 napos médiasztárjai. És pont ez az a rész, amiben a film erős. Persze, láttunk már ilyent, nincs ebben semmi újdonság, mégis hátborzongatóan szimbólumromboló a valóság.Sajnos a színészi játéktól sem fog senki elájulni, de az Eastwood féle lassú rendezés jelen van, és aki ezt szereti tőle (én igen), az elégedett lesz a filmmel.
(Érdekességként tapasztaltam, hogy miközben az amerikai bakák hullanak, mint a legyek, japán katonát fizikálisan csak párat látunk, és akiknek az arca is feltűnik azok száma még kevesebb. Ha van valami, akkor ez azért egy picit mégis képes borzongást vinni a filmbe.)
Ha az Iwo Jima ostromát feldolgozó háborús filmre vágysz, akkor csalódni fogsz, azonban ha elfogadod, hogy a történelem csak hátteréül szolgál három ember tragédiájának, akkor nézhető filmet láthatsz.
Megjegyzések
de a filmnek van egy párja. a levelek iwo jimáról. két dolog jutott eszembe: a japánok nem látszanak - persze, mert úgy beásták magukat, hogy tényleg nem sokat láttak. a barlangokba meg gránát vagy lángszóró jutott nekik, nem fotós. a másik: a zászlót felállító katonák között volt egy indián. általában az indiánok elég jól harcoltak a ww2 csatáiban. méltatlanul nem kaptak említést sokáig. az utóbbi időben azért készülnek olyan filmek, amiben emlékeznek rájuk. uff. beszéltem.
Pontosan eme beásás miatt hátborzongató, hogy amikor a japánok szemszögéből figyel a kamera, akkor is csak a puskacsövek láthatóak. (ja, és az ikerfilmben azért jutott fotós :) ) Inkább úgy érzem, hogy pont azért nem látszik a japán oldal, mert őket majd tekintsd meg ott...
Az indián szerepeltetése meg itten nem annyira dicső, hiszen éppen a médiahadjárat eredményeképpen erős piás lesz belőle, és azért ez nem túl pozitív az egyszerű fehérember számára (ahogyan erre utalás is van a filmben).