Lehet, hogy bolond gondolat, de felmerült bennem milyen lenne kurzornak lenni. Ott ücsörögni órákon keresztül némán, és arra várni, hogy valaki elindítsa azt az alkalmazást, melyhez rendeltettél, majd ott lenni, meg nem lenni ott. Előtűnni, eltűnni. Elbújni, és vidáman előbukkanni. Unalmas? Hát nem kreatív életvitel azt biztos. Valaki leszek és gondoskodom róla, hogy bejárja a képernyőt a kis fekete pálcika, arrébb küldöm minden egyes billentyű lenyomásával egy karakternyit. Most jobb. Mert gondoskodni kell valakiről. Az éltet, az nyugtat. Azt mondják badarság. Azt mondom, szerintem is. Ha túljutsz azon, hogy ez frusztráljon, ha elfogadod magad annak, aki vagy, voltál, leszel, akkor ez nem zavar, egyszerűen tudod, hogy badar dolgokat művelsz. És most boldogságot okoztam egy kurzornak, hiszen szemernyi lehetőségeimhez képest változatosságot vittem unalmas életébe… De akarta ő ezt? Csak némán villog, és nem válaszol. Hol elő, hol el. Csak a tűnik benne a közös. Csak tűnik, csak hiszem, gondolom, vélem, mert úgy akarom.A kurzor meg vigyorog. Igen, ez mégiscsak vigyorog. Vagy érti mindazt, ami velem, bennem történik, melyek okán én most őt folyamatosan balra tologatom, hogy aztán új sort kezdjen amint a képzeletbeli lap balszélső margóját eléri, vagy egyszerűen csak gúnyol. De visszamosolygom ezt a gondolatot, és eszembe jut egy régi emlék, melyben három percen keresztül beszéltem a hárompercről.Így egyben. Hát lehet, hogy most is csak nagy semmivel koptatom a monitor fénycelláit? De nem, hiszen valaminek mégiscsak lenni kell egy első bejegyzésben...
Megjegyzések
Anno én is elgondolkoztam hasonló problémán. Nevezetesen a pezsgő hordóban való "érlelődésekor" szinre lépő kvázi "alkoholtermelő" baktériumok életének értelméről és annak céltudatosság nélküli hasznosságáról. Tudom milyen nehéz egy ilyet megirni. Azt a rengeteg érzést -öröm, féltékenység, aaz identitáskeresés miatti feszült bizonytalanság, harag, szerelem- mind belesűriteni egy ilyen csöppnyi pársoros kinyilatkoztatásba!
De neked sikerült!
Gratula