Valamikor, egyszer régen élt egy férfi, aki hitt benne, hogy az apró nem boldogít, és mégis mindenki ugrik utána. Élt egy férfi, aki vágyait hajtotta, és melynek eléréséért keményen dolgozott. Élt csehhonban egy pozitív férfi, töretlen életkedvvel, és optimista hittel. Élt egy férfi, aki szembe találta magát a náci és kommunista eszmékkel, mégsem ezek törték meg. Szóval volt ez a férfi, aki átélte a történelem groteszk fordulatait. És volt ez a férfi, aki vágyát elérve nem találta amit keresett. De volt ez a férfi, aki mégis megtalálta amire vágyott, csak ez már nem az a vágy volt.Jirí Menzel legújabb filmje egy csodás groteszk, melyen könnyesen nevetünk, és lelkünk közben sír. A vásznon megjelenő képkockák mindegyike Jan Ditě életútját mutatja be számunkra, hogy lett egyszerű vasúti virsli árusból Prága legelőkelőbb éttermének pincére, ahol egyszer még császári kitüntetésben is részesült. Ő az egyszerű emberfia, akit az élet ide-oda lökdös, mégis a töretlen jókedvének, és optimista hitének köszönhetően a sors mindig feljebb és feljebb juttatja, csodálatosan ábrázolva a társadalmi ranglétra egyes lépcsőinek tipikus figuráit, melyeket főhősünk munkaköréből fakadóan kiszolgál. Ditě-t a vágya hajtja előre, egy célért, amely csak kecsegtet, amely szirupos, de elérése lehetetlen, és a boldogsághoz erre nincs is szükség. Mindeközben szörnyülködve mosolygunk a második világháború és annak ideológiáinak feketén kifordított humorán, amely mosolyra húzza a szánk szélét, mégis elborzaszt. (Nekem önkénytelenül is néhány Örkény 1 perces ugrott be)
Meg kell hagyni, a filmet a kedvesen lágy és meleg, illetve a groteszkül kifacsart képsorok mellett az érzéki erotika lengi keresztül. Az erotika megjelenését egy filmben általában öncélúnak tartom sokszor semmi szerepe nincs. Különösen sok art rendező érzi úgy, hogy a nyílt szexualitástól illetve annak túlzó képi ábrázolásától valami nagyon művészi dolgot alkotott. Itt azonban nincs így. Egyszerűen tökéletesen működik, és nagyon is szerepe van. Tökéletes társadalmi önarckép, ahogyan a kisvárosi kocsma vendégei (egyszerű emberek, hivatalnokok) számára egy elázott nyári ruhán keresztül átsejlő női mellbimbó már maga a mennyország, míg a náluknál gazdagabbak luxuskupiszállóba járnak és vad orgiákban pihenik ki a hétköznapokat, a top tíz pedig már egy ezen túllépett, mindent a szemnek semmit a testnek lelki gyönyört él át. Pincérünk is végigjárja ezt a listát, hiszen a kisvárosban még virágszirmokkal díszíti a női testet, majd bankjegyekkel, végül gyümölcsökkel és minden földi jóval. Az egyik legtöbb meztelenséggel bíró jelenet pedig morbid háborúkritikába megy át.
De kapunk a filmben még bőven kritikát. Aprók után ugráló milliárdosokat, közvetlenül azután, hogy fennhangon kijelentik, kétmillió alatt ők hozzá nem érnek semmilyen pénznek, majd az érmék fémes csörrenése a padlókövön reflexszerű ugrásra készteti őket. De számomra a legkeményebb mégis egy jelenetpár volt. A film úgy kezdődik, hogy Ditě még virsli árusként egy burleszk jelenethez hasonlatosan rohan a vonat után, hogy a visszajárót odaadja a távozó vonaton levő vevőnek, ami természetesen szándékosan nem sikerül. Majd 1944-ben szintén rohan egy vonat után, de ekkor már étel van a kezében, amelyet a marhavagon kis ablakán képtelenség elérni, pedig ezt tényleg oda szeretné adni. A kamera-beállítások viszont kísértetiesen azonosak, az üzenetet nem is lehet félreérteni…Bevallom, nem olvastam még egyetlen Bohumil Hrabal (a film az ő regénye alapján készült) könyvet sem, mégis a film után úgy érzem, ez igen nagy hiba volt, és ideje lesz ezt pótolni. A filmet pedig mindenkinek tiszta szívből ajánlom, aki szeret úgy nevetni, hogy közben azon is elgondolkodik, valójában min is nevetett. Magán, az életen? (A vessző opcionális) De hiszen, csak ez(ek)en lehet igazán nevetni!
Megjegyzések