Mivel a második hét eléggé elhúzódott, megfogadtam, hogy a következő hetet már rendesen végigcsinálom. Szükség is volt erre a fogadalomra, hiszen érezhető volt a második hét teljesítésénél, hogy a nagy időközök miatt úgymond "kiestem a formából" már, ha lehet ilyent mondani az első edző hetek alatt.
A harmadik héten a következő gyakorlatok vártak rám, melyeket a doktor magyarázott el nekem, felhívva a figyelmet, hogy immár komolyabb edzés kezdődik, némi erősítő gyakorlatokkal:
- 1. edzésszakasz: 5 perc gyaloglás majd utána 5 perc futás.
- 2. edzésszakasz: 1 perc futás, 1 perc gyaloglás majd 10 másodperc térdemelés, mindezt ötször megismételve
- 3. edzésszakasz: 8 perc futás majd 2 perc nyújtás, végül ismét 8 perc futás
Az első edzésnapon nem egyedül indultam útnak, ugyanis Abel szállásmestere, Francesca, csatlakozott hozzám, és nagyon boldog volt, hogy végre elhagyhatja egy kicsit telepet. Az első nyolcperces szakasz végén azonban már azon panaszkodott, hogy ez neki bizony túl sok, így inkább visszaindult Abelbe egy kis csalánt keresve leveskészítéshez. Visszatértemkor már kész is a csalánból és medvehagymából készült leves, amely igen jól esett. A sikeres futásom gyümölcs egy konzerv, és hozzá egy nyitó volt.
A hét második edzésén a 10-es Futó kérte a segítségemet. Leláncolt egy zombit a földhöz, és arra kér, teszteljem le, milyen távolságból vesz észre a szörnyeteg. Dr. Myers persze szkeptikus volt a teszt biztonságosságával kapcsolatosan, de a 10-es megnyugtatta, nem lesz gond. Valahol persze igaza volt, hiszen a térdemelős gyakorlatom feldühítette a zombit, így futni kényszerültem. Ennek ellenére még egyszer megpróbáltuk, de most már közelebb merészkedtem a téremelgetés közben az élőhalotthoz, végül ennek is futás lett a vége. Közben a 10-es Futó meggyőzte az egyre idegesebb doktort, hogy az élők érdekében ez a teszt nagyon fontos, tehát végezzünk el még egy kísérletet: próbáljak meg minél közelebb gyalogolni a zombihoz. Kiderült, hogy a térdemelgetés sokkal jobban idegesíti a zombit, mint a séta. Végül leteszteltük, hogyan reagál a futásra is. Ahogy az várható volt, megpróbálta kitépni a láncait. A 10-es ámuldozva nézte milyen erő lakik ezekben a lényekben, amikor végül sikerrel járt. Nem volt más választásom, futni kellett. Szerencsére elértem a kapukat, amelyet bezártam magam mögött. A doktor végül jól megszidta a 10-es Futót felelőtlen viselkedése miatt, de az végig ragaszkodott hozzá, hogy a teszt nagyon is hasznos volt. A jutalmam végül egy jegyzettömb és egy ceruza lett.
A hét utolsó edzését már nagyon vártam. Azt hiszem ez volt az a hét, ahol kezdtem érezni, hogy menni fog ez nekem, tényleg le fogok tudni futni 5 kilométert. Éppen elkezdődött volna az edzésem, amikor kiderült, hogy egy katonai helikopter ellátmányt dobott le Abel falain kívül, és mivel minden Futó éppen szolgálatot teljesített, rajtam volt a sor, hogy az edzés közben begyűjtsem a ledobott csomagot. Amilyen a sors, hát persze, hogy a csomag zombik közelében landolt, de Dr. Myers biztosított róla, hogy amíg tudom tartani a tempót, nem lesz gond. Igaza is volt. Összeszedtem mindent és biztonságban visszafutottam a bázisra, ahol a jutalmam egy saját kórházi bérlet lett.
Meg kell mondjam, ez volt az a hét, ahol bár feladatok egyre nehezedtek, de határozottan éreztem, hogy nőtt a teljesítményem. A segédnyilvántartó rendszerben utólagos útvonalrögzítés adatai alapján ha a futó szakaszokat nézzük és összeadjuk, az első edzésnap 3,3km-t sikerült a 3. napra 3,7km-re növelni. Azt hiszem ekkor kezdtem élvezni is a futást a sok izgalom mellett. Az egyetlen amivel nem vagyok kibékülve az a fülhallgató (A pontatlanul mérő GPS-el már megbékéltem). Állandóan kiesett a fülemből, pedig már szilikonossal is próbálkoztam. Egyelőre azonban nincs esély, hogy fülre akaszthatósra cseréljem. Nagyon zavaró, hogy mindig igazgatni kell, és néha az utasításokról is lemaradok. Arról nem is beszélve, hogy bizony a nagy futásban közben így különösen nehéz az angolra figyelni. No nem az utasításokra, hanem mindarra, amit Abel lakói a fülembe mondanak. Még szerencse, hogy a bázisra visszaérve rövid összefoglaló formájában utólag el tudom olvasni pontosan mi is történet körülöttem.
A hét utolsó edzését már nagyon vártam. Azt hiszem ez volt az a hét, ahol kezdtem érezni, hogy menni fog ez nekem, tényleg le fogok tudni futni 5 kilométert. Éppen elkezdődött volna az edzésem, amikor kiderült, hogy egy katonai helikopter ellátmányt dobott le Abel falain kívül, és mivel minden Futó éppen szolgálatot teljesített, rajtam volt a sor, hogy az edzés közben begyűjtsem a ledobott csomagot. Amilyen a sors, hát persze, hogy a csomag zombik közelében landolt, de Dr. Myers biztosított róla, hogy amíg tudom tartani a tempót, nem lesz gond. Igaza is volt. Összeszedtem mindent és biztonságban visszafutottam a bázisra, ahol a jutalmam egy saját kórházi bérlet lett.
Meg kell mondjam, ez volt az a hét, ahol bár feladatok egyre nehezedtek, de határozottan éreztem, hogy nőtt a teljesítményem. A segédnyilvántartó rendszerben utólagos útvonalrögzítés adatai alapján ha a futó szakaszokat nézzük és összeadjuk, az első edzésnap 3,3km-t sikerült a 3. napra 3,7km-re növelni. Azt hiszem ekkor kezdtem élvezni is a futást a sok izgalom mellett. Az egyetlen amivel nem vagyok kibékülve az a fülhallgató (A pontatlanul mérő GPS-el már megbékéltem). Állandóan kiesett a fülemből, pedig már szilikonossal is próbálkoztam. Egyelőre azonban nincs esély, hogy fülre akaszthatósra cseréljem. Nagyon zavaró, hogy mindig igazgatni kell, és néha az utasításokról is lemaradok. Arról nem is beszélve, hogy bizony a nagy futásban közben így különösen nehéz az angolra figyelni. No nem az utasításokra, hanem mindarra, amit Abel lakói a fülembe mondanak. Még szerencse, hogy a bázisra visszaérve rövid összefoglaló formájában utólag el tudom olvasni pontosan mi is történet körülöttem.
Megjegyzések