(Az első és a második rész miért ne követhetné egy harmadik?)
Milyenek voltak az akkori jegyzetek?
A tanterv kialakulásával és az oktatás színvonalának a növelésével párhuzamosan a jegyzetírási feladatok is beléptek. Mert nagyon fontos a jegyzet, hogy a hallgató el tudjon vonulni, utána tudjon nézni a feladatoknak. Na de mi is az, hogy saját jegyzet? Már akkor felvetődött gondolatként, hogy helyes-e, hogy Budapesten négy főiskola működik. Nem kellene egy belőle? Miért kell egy-egy tantárgyból négy helyen is jegyzetet írni? Nem lehetne a legjobb embereket összefogni, és egy jó jegyzetet írni? Erre volt példa külföldön is, ahol nem írhatott akármelyik főiskola jegyzetet, hanem egy közös, jó jegyzetet írtak, azt mindenhol meg lehetett követelni szakmai, pedagógiai, didaktikai szempontokból. Ezt szerettük volna elérni, de érthetetlen módon ez mindig megtorpedózódott. Tehát feleslegesen mentek ki pénzek, ahelyett, hogy összefogtuk volna ezeket a lehetőségeket egy csoportba. Persze ezen is túljutottunk, és kialakultak a jegyzetek, amelyek jó színvonalára úgy ügyeltünk, hogy a házon belül zsűriztük őket. Sőt, lehetőséget teremtettünk arra, hogy a diákok tegyék szóvá problémáikat, amely titkosított volt az előrevetett problémák elkerülése végett. Az összegyűjtött véleményeket pedig eljuttattuk az érintett oktatóhoz. Ennek eredménye – még ha meg is sértődött az adott illető -, de biztos, hogy hasznot hozott.
Egy másik kor volt akkor, és ez másfajta szakokat követelt. Milyen szakokon folytathatták tanulmányaikat a diákok akkoriban?
A szakosodás területén említettem, hogy termelőüzem tevékenységet céloztunk meg a szakokkal. A hetvenes évek elején már belépett a műszaki tanár szak. Ennek az oka az volt, hogy nagyon várták az akkori szakközépiskolások, hogy szakmai tantárgyakat olyan oktatók tanítsák, akik főiskolai környezetben szereztek szaktudást. (Csak megjegyzem, hogy a Kártyás tanár úr itt végzett a Műszaki Tanár szakon.) A későbbiek során egy olyan szak is megalakult, hogy Műszaki Szakoktató. Míg az előbbi négyéves volt, ez utóbbi esti vagy levelező formában három éves képzést biztosítottunk. Az idő haladtával belépett a számítástechnika, az automatika. Már voltak olyan tantárgyak, hogy „Automatizálás alapjai”, „Számítástechnika alapjai”, és ezek kivétel nélkül minden hallgatónk számára kötelezőek voltak. Külön szerveztünk számítástechnikai osztályt. Mindet oktatta az oktatóinkat is, és oktatta a hallgatóinkat is.
Akkoriban még hatalmas ellentmondások voltak a számítástechnikával kapcsolatosan, hiszen a közös piacon a kalkulátor színvonal volt értendő, és ezért imitt-amott a tanszékeken megjelentek a kalkulátorok. Hatalmas harcok folytak – főleg az anyagi okok miatt -, de nekem az volt a véleményem, hogy addig nem szabad megnyugodni, amíg rendes számítógépen nem lesz minden oktató asztalán. Továbbá a diákjaink számára olyan lehetőséget kell biztosítani, hogy a saját feladataik elvégzéséhez bármikor számítógép elő tudjanak kerülni. Nagyon egyértelműen megfogalmazódott 20-25 évvel ezelőtt számomra, hogy a jövő az informatikáé. Egyértelműen piacot követel magának, és az lesz a jó, hogy az információn keresztül – lehetőleg minél olcsóbban – megvesszük azokat az eredményeket, amelyeket régebben kutatási tevékenységgel lehetett megszerezni. Magyarországon az akkori Központi Fizikai Kutató Intézet gyártott egy kis számítógépet, és az mi meg tudtuk szerezni. Természetesen pénzünk nem volt rá, hiszen 3,5 millió forint volt ez akkor. A gépet megrendeltük, leszállították, és a minisztériumnak csak utána jelentettük be, hogy kaptunk egy számítógépet. Ez a volt a kezdet.
Milyenek voltak az akkori jegyzetek?
A tanterv kialakulásával és az oktatás színvonalának a növelésével párhuzamosan a jegyzetírási feladatok is beléptek. Mert nagyon fontos a jegyzet, hogy a hallgató el tudjon vonulni, utána tudjon nézni a feladatoknak. Na de mi is az, hogy saját jegyzet? Már akkor felvetődött gondolatként, hogy helyes-e, hogy Budapesten négy főiskola működik. Nem kellene egy belőle? Miért kell egy-egy tantárgyból négy helyen is jegyzetet írni? Nem lehetne a legjobb embereket összefogni, és egy jó jegyzetet írni? Erre volt példa külföldön is, ahol nem írhatott akármelyik főiskola jegyzetet, hanem egy közös, jó jegyzetet írtak, azt mindenhol meg lehetett követelni szakmai, pedagógiai, didaktikai szempontokból. Ezt szerettük volna elérni, de érthetetlen módon ez mindig megtorpedózódott. Tehát feleslegesen mentek ki pénzek, ahelyett, hogy összefogtuk volna ezeket a lehetőségeket egy csoportba. Persze ezen is túljutottunk, és kialakultak a jegyzetek, amelyek jó színvonalára úgy ügyeltünk, hogy a házon belül zsűriztük őket. Sőt, lehetőséget teremtettünk arra, hogy a diákok tegyék szóvá problémáikat, amely titkosított volt az előrevetett problémák elkerülése végett. Az összegyűjtött véleményeket pedig eljuttattuk az érintett oktatóhoz. Ennek eredménye – még ha meg is sértődött az adott illető -, de biztos, hogy hasznot hozott.
Egy másik kor volt akkor, és ez másfajta szakokat követelt. Milyen szakokon folytathatták tanulmányaikat a diákok akkoriban?A szakosodás területén említettem, hogy termelőüzem tevékenységet céloztunk meg a szakokkal. A hetvenes évek elején már belépett a műszaki tanár szak. Ennek az oka az volt, hogy nagyon várták az akkori szakközépiskolások, hogy szakmai tantárgyakat olyan oktatók tanítsák, akik főiskolai környezetben szereztek szaktudást. (Csak megjegyzem, hogy a Kártyás tanár úr itt végzett a Műszaki Tanár szakon.) A későbbiek során egy olyan szak is megalakult, hogy Műszaki Szakoktató. Míg az előbbi négyéves volt, ez utóbbi esti vagy levelező formában három éves képzést biztosítottunk. Az idő haladtával belépett a számítástechnika, az automatika. Már voltak olyan tantárgyak, hogy „Automatizálás alapjai”, „Számítástechnika alapjai”, és ezek kivétel nélkül minden hallgatónk számára kötelezőek voltak. Külön szerveztünk számítástechnikai osztályt. Mindet oktatta az oktatóinkat is, és oktatta a hallgatóinkat is.
Akkoriban még hatalmas ellentmondások voltak a számítástechnikával kapcsolatosan, hiszen a közös piacon a kalkulátor színvonal volt értendő, és ezért imitt-amott a tanszékeken megjelentek a kalkulátorok. Hatalmas harcok folytak – főleg az anyagi okok miatt -, de nekem az volt a véleményem, hogy addig nem szabad megnyugodni, amíg rendes számítógépen nem lesz minden oktató asztalán. Továbbá a diákjaink számára olyan lehetőséget kell biztosítani, hogy a saját feladataik elvégzéséhez bármikor számítógép elő tudjanak kerülni. Nagyon egyértelműen megfogalmazódott 20-25 évvel ezelőtt számomra, hogy a jövő az informatikáé. Egyértelműen piacot követel magának, és az lesz a jó, hogy az információn keresztül – lehetőleg minél olcsóbban – megvesszük azokat az eredményeket, amelyeket régebben kutatási tevékenységgel lehetett megszerezni. Magyarországon az akkori Központi Fizikai Kutató Intézet gyártott egy kis számítógépet, és az mi meg tudtuk szerezni. Természetesen pénzünk nem volt rá, hiszen 3,5 millió forint volt ez akkor. A gépet megrendeltük, leszállították, és a minisztériumnak csak utána jelentettük be, hogy kaptunk egy számítógépet. Ez a volt a kezdet.
Megjegyzések