Még hogy nincsenek isteni jelek… Hónapokkal ezelőtt néztem egy filmet, és most tessék, itt vannak a pacák. Pont tegnap, másról sem szólt az index.hu, csak a Rorschack ábrákhoz (tintapacákhoz) kapcsolódó felhajtásról. Ugyanakkor itt van Henry Poole és az ő nagy pacája a falon. Na, jó, ha már sok a paca az eddigi sorokban, akkor ez legyen inkább folt.Szóval mi ez, ha nem az Úr jelzése, hogy írnod kell? Ahogyan Henry falán az a folt is maga az Úr arca. Legalábbis a minden lében kanál szomszédasszony szerint. És amiről az asszony bármit is gondol, arról hamarosan a környék is értesül. Nem kell sok idő ahhoz, hogy Henry Poole háza – illetve házának oldala – vallási zarándokhellyé változzon. Henry Poole persze nem hisz. Különösen azóta, mióta visszaköltözött gyermekkora helyszínére, hiszen súlyos oka volt, feladott mindent az életben és visszatért ide. A súlyos okok pedig mindig határidőkkel járnak együtt. Néhány hónappal. Maximum!
Ez a szituáció pedig elég komikusnak tűnik, pedig maga a film sokkal inkább a dráma kategóriába tartozik. Amolyan édes citrom. Fanyar és keserédes dráma. Buggyant tej a reményről, a hitről (Istenben vagy bármi másban, esetleg magába a reményben?). Ügyes forgatókönyv és filmezés teszi lehetővé ezt az érzést a számunkra, és ennek még örülünk is. Különösen a filmben elhangzó zenei betétek sikerültek nagyon jól. Félelmetes, ahogyan a hangszóróból áradó számok és a szemünk előtt megjelenő képi tartalom tökéletes összhangban hatol a lelkünkbe, hogy teljes valónkkal átérezzük annak az édes citromnak az ízét.
Ugyan a film nem az, az alkotás, amelyet százszor újranézünk, de egyszer biztosan megéri. Persze a dolgoknak boldog vége lesz, hiszen ez Hollywood, de ezt felfoghatjuk a hitünk és reményünk pozitív megerősítéseként is.
Megjegyzések