(A Bánki főiskola legelső igazgatójával 2000 környékén folytatott interjú első felvonását követő második szakasz olvasható lentebb.)
Új iskolaként mekkora hangsúlyt fektettek a tanár úrék az oktatás színvonalának növelésére?
A filozófia az volt, hogy ha már a hallgatóság, a helyiség és az oktatói gárda együtt van, akkor a legfontosabb feladat az oktatói tevékenység, az oktatói színvonal fejlesztése. Erre úgy vált lehetőség, hogy nagyon szigorú előírásként az oktatóknak minden lehetőséget biztosítottunk a szakmai továbbképzés irányába. Az iskola tanárai ezt szabadság formájában vették igénybe, de sokszor idejük rovására is szakmérnöki oklevelet szereztek. A belső kutatásaik kapcsán elvégeztek olyan tudományos fejlesztő tevékenységet, aminek a kapcsán megszerezték a doktori címet az egyetemeken. Az utána következő tíz éve alatt gyakorlatilag több mint tíz oktatónk szerzett egyetemi doktori címet. E munka kapcsán elkezdődhettek egy olyan mélyebb szintű kutatói tevékenységek is, amely már a tudományos fokozat megszerzését célozhatták, mint a Műszaki Tudományok Kandidátusának a megszerzése. Annak idején elindult néhány kollégánk ezen az útvonalon, és eredményesen be is fejezték. Ez már mutatja azt a környezetet is, ahol ezek a kollégák dolgoztak, hiszen az iskola is támogatta őket ezen a területen. Hadd említsek meg két oktató kollégát – név szerint Rudas Imre és Réti Tamás -, a hetvenes évek elején itt végeztek a főiskolán, üzemmérnöki oklevelet szereztek. Utána elvégezték az egyetemet, majd később aspiránsok voltak, kandidátusi fokozatot szereztek. Folytatva a kutatómunkát, megszerezték a Tudományok Doktora fokozatot. Tehát két diákunk, akik ma az iskola oktatói, a legmagasabb szintű tudományos fokozattal rendelkeznek. Én azt hiszem, hogy az iskola büszke lehet rájuk, és kívánom nekik, hogy továbbra is ilyen erőteljesen végezzék tudományos munkájukat, és gerjesszék maguk körül azt a közeget, amiben dolgoznak, mert minél több embernek lehetnek ők a példaképei.
A különböző kutatási programok kapcsán elindulhatott egy olyan tevékenység is, hogy tudományos diákkört szervezzünk. Egy-egy oktató jeleskedett, évente több diákot vitt tudományos diákköri tevékenység irányába, és ezt nagyon módszeresen, szisztematikusan alakítgatták, mert a diákok ebből a témakörből készítették el szakdolgozataikat. Mindez azt is jelentette, hogy nagy örömmel és teljes energia befektetéssel fogtak hozzá, hiszen gyakorlatilag már másodéves korukban a szakdolgozatukon dolgozhattak. Egyben ez azt is hozta magával, hogy oktató-diák közelebb kerültek egymáshoz, és ez a közös tevékenység olyan energiákat szabadított fel, amelyeknek hatására még este 7-8 órakor is nem ritkán sürgés-forgás volt a tanszékeken. Ez a tevékenység hozta azt is, hogy a főiskola saját erejéből fejleszthetett tanszékeket, laborokat, vehetett eszközöket, műszereket.
Okozott-e valami problémát az ezeken a fejlesztéseken való részvétel?
A különböző fejlesztéseken való kiváló részvételünknek köszönhetően már nem csak az iskola fejlesztésére fordíthattuk, és így eljutottunk odáig, hogy a felosztható pénzt egy kicsikét megszorítottuk, és a Balatonon vettünk telket, amelyre építettünk egy tízszobás panziót. A minisztérium felé ebben az időben még feljelentgetések is mentek a főiskola ellen, hogy túlköltekeztünk, hogy túlzott mértékű az építkezésre, kivitelezésre fordított költség, amelynek eredménye lett egy majdnem egyéves felülvizsgálat. Kijöttek, körülnéztek, a végén megcsinálták az összegzést, és semmiféle elmarasztaló dolgot nem találtak. A rákövetkezőkben megjelent a Művelődési Minisztérium kimutatásában, hogy a Bánki Főiskola üdülőjével – akkor a hetvenes években - a minisztérium vagyona 3,5 millióval növekedett. Tehát a nagy felülvizsgálat itt befejeződött.
Mostanában zajlott le az OTDK itt a főiskolán. Akkoriban hogyan zajlottak ezek az események?
A tudományos diákköri munkákban tanszékenként 10-15 diák is dolgozott, ebből egy-két oktatóra 3-4-5 fő is jutott, és lassan kialakultak azok az oktatók, akik szinte vonzották a diákokat a maguk témájához. Éppen ezért én úgy szoktam fogalmazni, hogy a tudományos diákköri tevékenység oktatói munkánk gyöngyszeme. Ezzel nagyol jól lehet mérni a hallgatók állását a műszaki a tantárgyak irányába, de jól lehet mérni az oktatók felkészültségét, tekintélyét, oktatói affinitásukat illetve buzgóságukat is.
Hallatlan nagy ambícióval dolgoztak, és amikor volt az iskolán belül a Tudományos Diákköri Konferencia, az oktatóink versengtek, hogy kinek a diákja milyen helyezést ér el. Amikor pedig a zsűrizés ment házon belül, akkor az egy külön szám volt, hogy kinek a diákja jut el az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Szerencsénk volt, mert minden évben eljutott 4-5 diákunk az OTDK-ra, akikből 2-3 országos díjat is hazahozott. Az eredményeket figyelembe véve, és azt, hogy ott már nem mi zsűriztünk, elmondhatjuk nyugodtan: amit mi az oktatás terén magunk elé tűztünk, sikerült egy bizonyos színvonalon elérni.
A tanár úr szavait figyelve, úgy érzem, hogy az oktatás színvonala nagymértékben az oktatótól függ.
Természetesen, hiszen az oktatásban nincs megállás. Meggyőződésem, hogy egy jó oktatónak a tanterv másodlagos kérdés. Még ha úgy tetszik, akkor a tananyag is. Mert a felsőoktatásban az oktató felkészültségén múlik, hogy milyen az a diák, akivel együtt dolgozik, milyen eredményt ér el, milyen felkészültséget tud felmutatni a diákban. Ez az oktató feladata! Lehet ettől eltérő nagyon jó tanterv, de ha nincs, aki végrehajtsa a feladatokat, akkor a tanterv nem határoz meg semmit.
Új iskolaként mekkora hangsúlyt fektettek a tanár úrék az oktatás színvonalának növelésére?
A filozófia az volt, hogy ha már a hallgatóság, a helyiség és az oktatói gárda együtt van, akkor a legfontosabb feladat az oktatói tevékenység, az oktatói színvonal fejlesztése. Erre úgy vált lehetőség, hogy nagyon szigorú előírásként az oktatóknak minden lehetőséget biztosítottunk a szakmai továbbképzés irányába. Az iskola tanárai ezt szabadság formájában vették igénybe, de sokszor idejük rovására is szakmérnöki oklevelet szereztek. A belső kutatásaik kapcsán elvégeztek olyan tudományos fejlesztő tevékenységet, aminek a kapcsán megszerezték a doktori címet az egyetemeken. Az utána következő tíz éve alatt gyakorlatilag több mint tíz oktatónk szerzett egyetemi doktori címet. E munka kapcsán elkezdődhettek egy olyan mélyebb szintű kutatói tevékenységek is, amely már a tudományos fokozat megszerzését célozhatták, mint a Műszaki Tudományok Kandidátusának a megszerzése. Annak idején elindult néhány kollégánk ezen az útvonalon, és eredményesen be is fejezték. Ez már mutatja azt a környezetet is, ahol ezek a kollégák dolgoztak, hiszen az iskola is támogatta őket ezen a területen. Hadd említsek meg két oktató kollégát – név szerint Rudas Imre és Réti Tamás -, a hetvenes évek elején itt végeztek a főiskolán, üzemmérnöki oklevelet szereztek. Utána elvégezték az egyetemet, majd később aspiránsok voltak, kandidátusi fokozatot szereztek. Folytatva a kutatómunkát, megszerezték a Tudományok Doktora fokozatot. Tehát két diákunk, akik ma az iskola oktatói, a legmagasabb szintű tudományos fokozattal rendelkeznek. Én azt hiszem, hogy az iskola büszke lehet rájuk, és kívánom nekik, hogy továbbra is ilyen erőteljesen végezzék tudományos munkájukat, és gerjesszék maguk körül azt a közeget, amiben dolgoznak, mert minél több embernek lehetnek ők a példaképei.
A különböző kutatási programok kapcsán elindulhatott egy olyan tevékenység is, hogy tudományos diákkört szervezzünk. Egy-egy oktató jeleskedett, évente több diákot vitt tudományos diákköri tevékenység irányába, és ezt nagyon módszeresen, szisztematikusan alakítgatták, mert a diákok ebből a témakörből készítették el szakdolgozataikat. Mindez azt is jelentette, hogy nagy örömmel és teljes energia befektetéssel fogtak hozzá, hiszen gyakorlatilag már másodéves korukban a szakdolgozatukon dolgozhattak. Egyben ez azt is hozta magával, hogy oktató-diák közelebb kerültek egymáshoz, és ez a közös tevékenység olyan energiákat szabadított fel, amelyeknek hatására még este 7-8 órakor is nem ritkán sürgés-forgás volt a tanszékeken. Ez a tevékenység hozta azt is, hogy a főiskola saját erejéből fejleszthetett tanszékeket, laborokat, vehetett eszközöket, műszereket.
Okozott-e valami problémát az ezeken a fejlesztéseken való részvétel?A különböző fejlesztéseken való kiváló részvételünknek köszönhetően már nem csak az iskola fejlesztésére fordíthattuk, és így eljutottunk odáig, hogy a felosztható pénzt egy kicsikét megszorítottuk, és a Balatonon vettünk telket, amelyre építettünk egy tízszobás panziót. A minisztérium felé ebben az időben még feljelentgetések is mentek a főiskola ellen, hogy túlköltekeztünk, hogy túlzott mértékű az építkezésre, kivitelezésre fordított költség, amelynek eredménye lett egy majdnem egyéves felülvizsgálat. Kijöttek, körülnéztek, a végén megcsinálták az összegzést, és semmiféle elmarasztaló dolgot nem találtak. A rákövetkezőkben megjelent a Művelődési Minisztérium kimutatásában, hogy a Bánki Főiskola üdülőjével – akkor a hetvenes években - a minisztérium vagyona 3,5 millióval növekedett. Tehát a nagy felülvizsgálat itt befejeződött.
Mostanában zajlott le az OTDK itt a főiskolán. Akkoriban hogyan zajlottak ezek az események?
A tudományos diákköri munkákban tanszékenként 10-15 diák is dolgozott, ebből egy-két oktatóra 3-4-5 fő is jutott, és lassan kialakultak azok az oktatók, akik szinte vonzották a diákokat a maguk témájához. Éppen ezért én úgy szoktam fogalmazni, hogy a tudományos diákköri tevékenység oktatói munkánk gyöngyszeme. Ezzel nagyol jól lehet mérni a hallgatók állását a műszaki a tantárgyak irányába, de jól lehet mérni az oktatók felkészültségét, tekintélyét, oktatói affinitásukat illetve buzgóságukat is.
Hallatlan nagy ambícióval dolgoztak, és amikor volt az iskolán belül a Tudományos Diákköri Konferencia, az oktatóink versengtek, hogy kinek a diákja milyen helyezést ér el. Amikor pedig a zsűrizés ment házon belül, akkor az egy külön szám volt, hogy kinek a diákja jut el az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Szerencsénk volt, mert minden évben eljutott 4-5 diákunk az OTDK-ra, akikből 2-3 országos díjat is hazahozott. Az eredményeket figyelembe véve, és azt, hogy ott már nem mi zsűriztünk, elmondhatjuk nyugodtan: amit mi az oktatás terén magunk elé tűztünk, sikerült egy bizonyos színvonalon elérni.
A tanár úr szavait figyelve, úgy érzem, hogy az oktatás színvonala nagymértékben az oktatótól függ.Természetesen, hiszen az oktatásban nincs megállás. Meggyőződésem, hogy egy jó oktatónak a tanterv másodlagos kérdés. Még ha úgy tetszik, akkor a tananyag is. Mert a felsőoktatásban az oktató felkészültségén múlik, hogy milyen az a diák, akivel együtt dolgozik, milyen eredményt ér el, milyen felkészültséget tud felmutatni a diákban. Ez az oktató feladata! Lehet ettől eltérő nagyon jó tanterv, de ha nincs, aki végrehajtsa a feladatokat, akkor a tanterv nem határoz meg semmit.
Megjegyzések