Ugrás a fő tartalomra

Büszkeség és balítélet

Furcsák a kosztümös filmek. Lehet őket szeretni, meg nem, de az biztos, hogy sok pénzből készülnek, és az Oscar gálán is nagyobb eséllyel indulnak, ha másban nem hát a ruhás kategóriában. Mondjuk ez az alkotás éppen nem ott futott be, de mindenképpen érdemes róla ejteni pár szót.

Hollywood időről idő előszeretettel veszi elő Jane Austen regényeit, dolgozza fel celluloid szalagra (jó, meglehet ma már nem arra). A 19. század bestseller leányregényeinek mozgóképes változatai pedig mindig is valami különöset hoztak a vászonra. A furcsa ebben az egészben az, hogy mindezt úgy, nincs több száz statiszta, nem robban fel semmi, nem zuhan le egyetlen helikopter sem (19. században?), és még számítógéppel életre keltett élőlények sem kukucskálnak ki a nézőre. Viszont betekintést nyerhetünk a női lélek megfejthetetlen világába. Férfiként pedig ez egy igen izgalmas terület. Ráadásul a szerző nem szégyelli osztani mindkét nemet, amelytől sokszor fogunk mosolyogni és intelligensen kacarászni. Ehhez persze figyelnünk kell a párbeszédekre, mert itt nem képi humort kapunk (többnyire), hanem rettentően fordulatos szóbeli fricskákat.

A Büszkeség és Balítélet legutóbbi feldolgozása pedig mester munka. Legalábbis, mint film, hiszen az eredeti mű olvasott ismerete nélkül nehéz ahhoz mérnem. A film képi világa lenyűgöző, az ember szívesen nézi a csodás szélesvásznú angol tájat. A történet ugyan a lányos család öt lányáról, és azok közül is a két legidősebbnek szerelmi huzavonájáról szól, de mégis, egyértelműen, a sorban a második leány van a középpontba állítva, akit az a kimondhatatlan nevű Keira Knightley játszik, aki szerintem a Karib tenger kalózaival lett befutott, ismert színésznő, mégis ajánlott ebben a filmen megnézni, mert itt a színészi játékát is megcsodálhatjuk. Mindenképpen érdemes még megemlíteni Donald Sutherland nevét, aki a lányok apját játssza, és ez bizony másodlagos szerep, sokszor csak a háttérben tűnik fel, mégis érdemes odafigyelni rá.

A történetről nem mesélnék sokat, legyen annyi elég, hogy lesz kavarás bőven, de persze romantikus filmről lévén szó, a végén mindenki elnyeri azt, ami neki jár, és a vége felirat boldogságban úszik. Egy szombat estét mindenképpen érdemes rászánni.

Megjegyzések

Panyi üzenete…
A BBC sorozatot nézd meg, mert abban sokkal jobban átjön minden! Az egész történet sokkal jobb.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

kooperatív <> kollaboratív

A főiskolai tanulmányaim alatt a napokban előkerült, hogy össze kellett hasonlítani a kooperatív illetve a kollaboratív tanulást. Ha már ott megtettem, akkor miért ne tenném itt közre, hogy ott mit írtam. Mindenek előtt tisztázni kell, mit is értünk a két fogalom alatt. Aki részletesebben kíváncsi, annak javaslom Dorner Helga írását , de azért röviden összefoglalnám: A kollaboráció olyan szervezett, szinkron tevékenység, amely egy adott problémára vonatkozó közös elgondolás kialakítására és fenntartására irányul. Csoporttanulás esetén a csoporttagok kölcsönösen részt vesznek a munkában, amely egy közös probléma megoldására irányul. A munkamegosztás spontán, a kiosztott szerepek cserélődhetnek attól függően, hogy milyen tudáselemmel járulhat hozzá az adott munkafolyamathoz. A kooperatív tanulás folyamata során a tanulás az egyén szintjén valósul meg. A tanulók egymaguk dolgoznak fel egy-egy témát, és a tanulás eredményét, a leszűrt tanulságokat egyenként prezentálják. Csoporttanulás ese...

IOTA Tax Professional Learning & Developer Forum - Day 1

A nap, amely a fórum felvezetése volt, a nap, amelyen rájöttem, hogy Svájcban sincs minden rendben, a nap, amelyen kiderült, hogy a hivatal mindenütt hivatal, és a problémák közösek és hasonlóak. No meg emellett persze sok szép vezetőképző programba is bepillantottam, és az EU-s konpetenciakeretrendszer és a vezetőképző programcsomag is bemutatásra került, itt van, sziasztok, ha akarjátok használjátok.

IOTA Tax Professional Learning & Developer Forum - Day 2

Túl a második napon ideje azt is összefoglalni picit. A reggel az elektronikus Észtországgal kezdődött, melyben a magam kocka e fejével azt hiszem nagyon jól tudnám érezni magam, csak ne ennének ennyi halat. Szóval itt lehet szavazni, adót bevallani az erdő közepéről egy okostelefonnal is zsebünkben. Van itt e-Egészségügy, e-Ticket a buszra, és az egész adathalmazuk tárolása érdekében felhasználják a felhőt, azaz szerte a világon vannak adatparkjaik, adatnagykövetségeik. Ezt követte a szekciós ülések, melyben én éppen betekintést nyerhettem Finnországban már a tréning képzésekhez is kapcsolják az online meeting eszközöket (MS Lync), majd utána a szlovákok Moodle rendszerét néztem élesben, hogy végül a magunk responsive, html5 és programozási tudást nem igénylő megoldását prezentáljam. Végül a generációkról eset szó, oly módon, hogy lehetett kérdéseket, problémákat bedobálni, és mindenki dönthetett kinek próbál meg ötleteket adni. De ez a rész már olyanannyira elsikkadt, hogy még a vi...