Ha van rész, amelyet a legkevésbé kedvelek HP könyvek között, akkor az, az ötödik epizód. Nem azért, mert ez a legvastagabb kötet, hiszen zajlanak az események itt is, és rengeteg apróság, részlet lát napvilágot, amelytől teljessebbé válik Rowling univerzuma. Sokkal inkább a főszereplő, Harry idegesít, de nagyon. Persze, érthető: kamaszkor (hiszen ekkor már erősen kacsingat a leányok felé is), meg sok a negatív hatás, de ennyi hisztit nehezen visel el az ember. Néha kedvem támadt volna felpofozni, de még az is megfordult a fejemben, hogy Voldemort igazán végezhetne már vele. Ennek ellenére a történet kiváló. Sokkal több van benne, mint amennyi a filmből kiderül. Sőt, talán ez utóbbiból túl sok mindent hagytak ki, amelytől a sztori ugyan egyszerűbb lett, de kérdés, nem e fordul ez majd a későbbi részekben a visszájára. Ráadásul a film több helyen nagyon súlyosan ront az eredeti művön. Sirius halálának ábrázolása pont ilyen. A könyvben nagyon fantáziadús, és érdekes megoldás az a bizonyos boltív, a filmben ez már giccsbe forduló rettenet. Persze meg kell jegyeznem, hogy eleinte a könyv megoldása sem tetszett, de később rájöttem, hogy nagyon ötletes. Szintén nagyszerű karakter Dolores Umbridge is, akinek személyisége (és pedagógia elmélete) új színt visz a történetbe. Ez az epizód még mindig számos bájos elemet tartalmaz, ám ekkor már jelentősen felüti fejét az a komor hangulat, amely majd a későbbiekben egyre uralkodóbb lesz a történet vezetésében. Érezhető, hogy a szerző stílusa mintha folyamatosan igazodna hősének (és annak olvasó közönségének) korosodásához, a stílus együtt nőne minden tizenévessel. Azaz ez már egyáltalán nem tíz éveseknek szól, itt már komoly kamaszok szereplők (és az olvasók is), így a történet ugyan meseszerű, de mégis komolyabb.
Ha van rész, amelyet a legkevésbé kedvelek HP könyvek között, akkor az, az ötödik epizód. Nem azért, mert ez a legvastagabb kötet, hiszen zajlanak az események itt is, és rengeteg apróság, részlet lát napvilágot, amelytől teljessebbé válik Rowling univerzuma. Sokkal inkább a főszereplő, Harry idegesít, de nagyon. Persze, érthető: kamaszkor (hiszen ekkor már erősen kacsingat a leányok felé is), meg sok a negatív hatás, de ennyi hisztit nehezen visel el az ember. Néha kedvem támadt volna felpofozni, de még az is megfordult a fejemben, hogy Voldemort igazán végezhetne már vele. Ennek ellenére a történet kiváló. Sokkal több van benne, mint amennyi a filmből kiderül. Sőt, talán ez utóbbiból túl sok mindent hagytak ki, amelytől a sztori ugyan egyszerűbb lett, de kérdés, nem e fordul ez majd a későbbi részekben a visszájára. Ráadásul a film több helyen nagyon súlyosan ront az eredeti művön. Sirius halálának ábrázolása pont ilyen. A könyvben nagyon fantáziadús, és érdekes megoldás az a bizonyos boltív, a filmben ez már giccsbe forduló rettenet. Persze meg kell jegyeznem, hogy eleinte a könyv megoldása sem tetszett, de később rájöttem, hogy nagyon ötletes. Szintén nagyszerű karakter Dolores Umbridge is, akinek személyisége (és pedagógia elmélete) új színt visz a történetbe. Ez az epizód még mindig számos bájos elemet tartalmaz, ám ekkor már jelentősen felüti fejét az a komor hangulat, amely majd a későbbiekben egyre uralkodóbb lesz a történet vezetésében. Érezhető, hogy a szerző stílusa mintha folyamatosan igazodna hősének (és annak olvasó közönségének) korosodásához, a stílus együtt nőne minden tizenévessel. Azaz ez már egyáltalán nem tíz éveseknek szól, itt már komoly kamaszok szereplők (és az olvasók is), így a történet ugyan meseszerű, de mégis komolyabb.
Megjegyzések