A világon minden tizenkettedik embernek van fegyvere. A kérdés azonban nem az, miként adjunk el nekik fegyvert, sokkal inkább az, hogyan vesszük rá a maradék tizenegyet, hogy ők is vegyenek.
Az idézet lehet, hogy nem pontos, de ezzel a gondolatsorral nyit a Fegyvernepper, amely Nicolas Cage nagyszerű jutalomjátéka. Mit kezdjen egy ukrán menekült család gyermeke, ha Valaki akar lenni? Hát azzal kereskedik, ami a keze ügyébe kerül, és amire mindig, mindenhol szükség van. Azt mondják, az ismert emberi történelemben összesen kb. 250 év volt az, amelyben nem háborúzott valaki valakivel szemben. A XX. században azonban nehéz találni olyan időpontot amikor ne mészároltak volna valahol a földön, ahol párbeszéd helyett ne a fegyverek döntöttek volna. Ideális terep tehát egy olyan ember számára, aki képes bármit beszerezni, majd azon könnyedén túladni. És a Cage által megszemélyesített figura pontosan ilyen.
Kalandok tömkelegén keresztül ismerjük meg a figurát, ahogyan a nyolcvanas évek közel-keleti konfliktusaiban üzleti tapasztalatot szerez, majd a Szovjetunió széthullását követően a hatalmas vörös birodalom fegyvereit exportálja fű alatt a világ minden pontjára, de többségét Afrikába, az egymást váltó haduraknak.
A főszereplő igazi üzletember, aki számára egy csomag lőszer éppen olyan, mintha egy csomag krumplit adna el (a hasonlat nem véletlen ;) ) Bár tudja, hogy mire használják áruit, „a nem én húzom meg a ravaszt” álcája mögé bújva képes mindig megnyugtatni lelkiismeretét. A néző is tudja, hogy ő nem jó ember, mégis rokonszenvez vele, minden egyes alkalommal szurkol, hogy az Ethan Hawke által életre keltett világrendőrnek soha ne sikerüljön elkapni. Merészen abszurd, ugyanakkor akár igaz jelenet is lehet, amikor Cage ingyenbazárt nyit a CIA elől menekülve kényszerleszállást végrehajtott repülőgépén, és a környék lakosai 10 perc alatt széthordják a fegyvereket, mintha kenyeret osztogatnának, így az odaérkező rendőrök már semmilyen bizonyítékot nem találnak.
Bepillantást nyerünk a fegyvernepper mindennapjaiba is, családjába, amelyek szereplői nem hagynak bennünk mély nyomot (még a drogos öcsike sem), mégis segítenek megkedveltetni velünk a Cage figuráját, hiszen neki is van családja, hétköznapi gondjai, van akit szeressen, igazán semmiben nem különbözik tőlünk.
A vég persze elkerülhetetlen, hiszen amerikai filmről van szó… vagy mégsem? Cage öccsét és családját elveszíti, és egy egyszerű baki folytán lebukik. Majd ugyanannak a kormánynak, amely elkapta, egy másik szerve szabadon engedi. Ez egy ilyen világ. Abszurd és groteszk, akár a film. A lőszer legördül a futószalagról, egy ládába kerül, amelyet átszállítanak a világ másik végére, majd betöltik egy fegyvercsőbe, hogy onnan kirepülve egy gyermek fejében végezze. Akár a film nyitó jelene… akár az életben
Az idézet lehet, hogy nem pontos, de ezzel a gondolatsorral nyit a Fegyvernepper, amely Nicolas Cage nagyszerű jutalomjátéka. Mit kezdjen egy ukrán menekült család gyermeke, ha Valaki akar lenni? Hát azzal kereskedik, ami a keze ügyébe kerül, és amire mindig, mindenhol szükség van. Azt mondják, az ismert emberi történelemben összesen kb. 250 év volt az, amelyben nem háborúzott valaki valakivel szemben. A XX. században azonban nehéz találni olyan időpontot amikor ne mészároltak volna valahol a földön, ahol párbeszéd helyett ne a fegyverek döntöttek volna. Ideális terep tehát egy olyan ember számára, aki képes bármit beszerezni, majd azon könnyedén túladni. És a Cage által megszemélyesített figura pontosan ilyen.
Kalandok tömkelegén keresztül ismerjük meg a figurát, ahogyan a nyolcvanas évek közel-keleti konfliktusaiban üzleti tapasztalatot szerez, majd a Szovjetunió széthullását követően a hatalmas vörös birodalom fegyvereit exportálja fű alatt a világ minden pontjára, de többségét Afrikába, az egymást váltó haduraknak.
A főszereplő igazi üzletember, aki számára egy csomag lőszer éppen olyan, mintha egy csomag krumplit adna el (a hasonlat nem véletlen ;) ) Bár tudja, hogy mire használják áruit, „a nem én húzom meg a ravaszt” álcája mögé bújva képes mindig megnyugtatni lelkiismeretét. A néző is tudja, hogy ő nem jó ember, mégis rokonszenvez vele, minden egyes alkalommal szurkol, hogy az Ethan Hawke által életre keltett világrendőrnek soha ne sikerüljön elkapni. Merészen abszurd, ugyanakkor akár igaz jelenet is lehet, amikor Cage ingyenbazárt nyit a CIA elől menekülve kényszerleszállást végrehajtott repülőgépén, és a környék lakosai 10 perc alatt széthordják a fegyvereket, mintha kenyeret osztogatnának, így az odaérkező rendőrök már semmilyen bizonyítékot nem találnak.
Bepillantást nyerünk a fegyvernepper mindennapjaiba is, családjába, amelyek szereplői nem hagynak bennünk mély nyomot (még a drogos öcsike sem), mégis segítenek megkedveltetni velünk a Cage figuráját, hiszen neki is van családja, hétköznapi gondjai, van akit szeressen, igazán semmiben nem különbözik tőlünk.
A vég persze elkerülhetetlen, hiszen amerikai filmről van szó… vagy mégsem? Cage öccsét és családját elveszíti, és egy egyszerű baki folytán lebukik. Majd ugyanannak a kormánynak, amely elkapta, egy másik szerve szabadon engedi. Ez egy ilyen világ. Abszurd és groteszk, akár a film. A lőszer legördül a futószalagról, egy ládába kerül, amelyet átszállítanak a világ másik végére, majd betöltik egy fegyvercsőbe, hogy onnan kirepülve egy gyermek fejében végezze. Akár a film nyitó jelene… akár az életben
Megjegyzések
az érdekből bezsidósodott ukrán menekült család kissé meredek, de nyilván van ilyen.
van egy orosz zsidó közmondás: ahova ukrán lép ott fű nem terem.
:)
a karib tenger kalózai 3ról is érdekes lenne olvasni itt a blogon.
isn'it?
z.