Az msn egy nagyszerű eszköz:- Csá!
- Szasz!
- Gyüssz holnap?
- Ja!
- Akkor oké! Pá!
- Pá!
Na, meg persze akár az alábbi is lezajlódhat ugyanezen az átvivő közegen:
"…
duczoli: A másik könyve, a "Kevesebb a nullánál" azt hiszem... valahol ugyanezt dolgozza föl. ezt a mérhetetlen ürességet. Azért félelmetes, hogy az élet mennyire fáj. Ha van cél, ha nincs, és ezt élvezzük.
jnc: Igen, érdekes, hogy néha a fájdalmat élvezzük. Van, amikor tiszta „depi” az ember, erre ahelyett, hogy vidámító zenét rakna be, belök mindenféle „depizenét”, és azért teszi, mert tök jó, hogy fáj!
duczoli: Hát igen. A mazochizmus az mazochizmus... De hát szerintem elég elborzasztó lehet csak bubble-gum aláfestéssel élni. Ha azt vesszük, a történeteinkben is csupa rossz történik, csak esetleg a végén megoldódik. Tehát a happy-end is egy negatív alapokon nyugszik.
jnc: Dehogy történik a történeteinkben csupa rossz! Ez nagy tévedés. Csupa jó dolog is történik, csak azt nem vesszük észre, azt természetesnek vesszük. Mert abban a hitben éljük mindennapjainkat, hogy a „jó” az, az élet része, de a „rossz” az életellenes.duczoli: Ez igaz, de azért élvezzük a happy endet, mert előtte izgulhattunk a rosszon. Vagyis kell a rossz! Ugyanúgy része az életnek... merthogy isten igazából csak a történet számit. Ezért van, hogy vannak boldogtalan emberek is. Az ő életük ugyanolyan értékes, mert színesíti a sztorit.
jnc: Te csak akkor élvezed a happy endet, amikor az rosszból történik? Ha valami jól indul, és jól fejeződik be, azt már nem is? Boldogtalan emberek szerintem pedig azért vannak, mert az ő történetükből nem veszik észre azokat a fejezeteket, amelyek jók. Azt nem állítom, hogy csak jó történik… sőt! Kell a rossz is. Csak azt mondom, hogy mindkettő alakítja a sztorit, és egyik sem kevésbé fontosabb a másiknál.
duczoli: Más képességekkel születünk, más személyiséggel. Sajna, nem mindenki tudja észrevenni a jót. Valaki mazochistább, mint mások, valaki meg nem. De persze, mindkettő ugyanolyan fontos. A képzeletünk csak egy másik dimenziót teremt, vagyis a képzelt dolgok valahol léteznek (pl. Végtelen történet) akkor istent nem lehet hibáztatni a mi életünkért. Mármint, azért, hogy annyi minden történjék meg a világban, aminek nem kéne. Tehát hogy a világ nem éppen a paradicsom, és ha ő a jó és a mindenható, akkor miért nem alapból úgy csinálja, hogy minden az is legyen folyamatosan...
jnc: Miért kellene Istent hibáztatni a mi életünkért? Ha hibáztathatom, akkor az azt jelenti, csak egy báb vagyok, önálló tudat nélkül... Meg aztán honnan tudnád mi a jó, ha nem lenne rossz?
duczoli: Minek tudni? Azt mondod, hogy ez a lehető legfinomabb változata a létezésnek?jnc: Azért kell tudni, hogy most legyen miről beszélnünk, hiszen különben nem lenne értelmünk. Azt mondom, hogy a létezés értelme mag a létezés megtapasztalása. Mivel a létezésemet nem magam választottam meg, de a létezést magam alakíthatom olyanná, amely az én változatom a létezésre. Hiszen ugyanazt a tartalmat mindketten másképpen éljük meg, más létezése alakul ki ugyannak a dolognak. A kérdés csak az, miképpen viszonyulunk a dolgokhoz, azaz miképpen éljük meg a dolgokat. A létezés lehetőségét kapjuk meg. Rajtunk áll, mit kezdünk vele!
…"
Megjegyzések
Ilyen amikor az ember leül beszzélgetni egy csöndes éjszakán egy üveg borral a kezében. Hátradől, esetleg rágyújt, és a sötétben csak a hold és a szemek tompa csillogása látszik. A bor körbejár és olyan elvont mély témák is szóba kerülnek, mint pl ez. Ilyenkor mindenkiből kibújik a filozófus.
És Bumm.
Tessék képzeljük el az egészet az összes kellék nélkül, amik olyan izgalmassá tették a szituációt.
Persze a lényeg az belül van. az megmarad, a gondolat, amit két ember élvezettel oszt meg egymással.
De.. valami hiányzik. Kellenek a kellékek. Sőt kell a személyesség. MErthogy az teszi ezt a helyzetet olyan maradandóvá.
A hálózat csapdája. Jó kiegészitője a mindennapjainknak. Segit legyőzni a távolságokat.
Fantasztikus dolog, hogy szinte napi kapcsolatban lehetek az ismerőseimmel.
DE!
A pozitiv élmények dacára is azt kell mondanom, hogy ez egy olyan új világ ami veszélyes.
Merthogy pillanatok alatt magával ránt és nehéz kijönni belőle.
Legalábbis számtalan példát láttam erre. Főleg a fiatalabb korosztálynál. Nagyon sokan közülük személyesen sem tudnak kommunikálni, és mivel hazamennek és a gép előtt "kibeszélik" magukat, nem is nagyon mutatnak hajlandóságot arra, hogy megtanuljanak.
A nonverbális kommunikáció, az alapvető udvariassági szabályok.. ezek elvesznek egy ilyen leszűkült közegben, mint pl. az msn.
(az udvariassági szabályok persze vannak itt is, de azért nem olyan komplexek mint az életben).
A virtuális világ egy másik dimenzó.
Amit érdemes használni, látogatni.
De tudnunk kell hogy mi melyik világba tartozunk és abban kell kiélni magunkat.
(Ez a világ is elég nagy, hát még még egy plusz univerzummal kibővitve.... )
Mindezt csak azért irom, mert szerintem ezt is tanitani, vagy legalábbis tanulni (vagyis nem csak a suliban kell mindent elsajátitani).