Ugrás a fő tartalomra

Magyarország története

Vannak dolgok, amelyekről az ember lemarad. Megtörténik a dolog, aztán csak pislogunk, mint maci a málnásban, amikor szeretkező párt talál ott. Még április elején olvastam, hogy a mtv új sorozatot indít, amely bemutatja népünk történelmét, történetét. Mire legyen kíváncsi az emberfia, ha nem erre? A vasárnapi adást sajnos lecsúsztam. A múltban ilyenkor sötét folt lenne a kíváncsiságomon, a jelen szerencsére azonban más. Hiába, no, a Magyar Televíziónál tudják, hogy a film érték. A honlapjukon keresztül elérhető videótár ugyan sajnos igen nehézkesen kezelhető, de minden műsoruk visszanézhető rajta. Nincs ez másképpen a Magyarország története című félórás ismeretterjesztéssel sem.

A műsor amúgy nagyon is érdemes a figyelemre, már ha a többi is legalább ilyen színvonalas lesz. Ugyanis úgy terjeszti a tudást, hogy nem válik fárasztóvá (na, jó, a felvezető 5 perces monológot reméljük soha többé nem kell meghallgatni, az már kissé túllő a célon), mégis rengeteg olyan dologról beszámol, amely segít megérteni népünk történetét. Kiemelném az mtv animátorait is, hiszen megint sikerült nagyon egyszerű, de ötletes rajzolt betéteket gyártaniuk. Egyszerűen csak ajánlani tudom mindenkinek a sorozat megnézetelét. Szavaim bizonyítékként pedig álljon itt maga a műsor:



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Befejeződött a Fable magyarítása

"Mélyen Albion erdejében fekszik Tölgyvölgy kicsiny falucskája, melyet érintetlenül hagyott az idő múlása, és messze elkerült a fegyverek zaja. Itt élt egy fiú, és a családja. Egy fiú, aki hatalmasságról álmodott. Arról, hogy egyszer hőssé válik. Néha nemes lovagnak képzelte magát... Vagy hatalmas varázslónak. Máskor arról álmodott, hogy gonosz harcossá lesz. De minden álmában, mely a nagyságról szólt, kevés volt az erő, hogy megváltoztathassa a sorsot, mely előtte állt." Persze a történetnek nincs vége. Immár lehet folytatni magyarul. Elkészült a mű, több hónap munkája. Használja mindenki örömmel, hiszen úgy készítettük. Jó játékot! A magyarítás letölthető a Magyarítás Portál ról. ui.: Köszönet mindenkinek, aki segített, hogy elkészülhessen a nagy mű.

kooperatív <> kollaboratív

A főiskolai tanulmányaim alatt a napokban előkerült, hogy össze kellett hasonlítani a kooperatív illetve a kollaboratív tanulást. Ha már ott megtettem, akkor miért ne tenném itt közre, hogy ott mit írtam. Mindenek előtt tisztázni kell, mit is értünk a két fogalom alatt. Aki részletesebben kíváncsi, annak javaslom Dorner Helga írását , de azért röviden összefoglalnám: A kollaboráció olyan szervezett, szinkron tevékenység, amely egy adott problémára vonatkozó közös elgondolás kialakítására és fenntartására irányul. Csoporttanulás esetén a csoporttagok kölcsönösen részt vesznek a munkában, amely egy közös probléma megoldására irányul. A munkamegosztás spontán, a kiosztott szerepek cserélődhetnek attól függően, hogy milyen tudáselemmel járulhat hozzá az adott munkafolyamathoz. A kooperatív tanulás folyamata során a tanulás az egyén szintjén valósul meg. A tanulók egymaguk dolgoznak fel egy-egy témát, és a tanulás eredményét, a leszűrt tanulságokat egyenként prezentálják. Csoporttanulás ese...

IOTA Tax Professional Learning & Developer Forum - Day 3

Igen, immár itthonról, de egy rövid összefoglaló film az utolsó napról. Mit is mondhatnék... Picit már mindenki indult volna haza, de azért megnéztük az EU előadást a kompetencia rendszerről, ami jó lenne az adósoknak is ha már a vám oldalt van. Hát, kb a megoldás, írjuk át a vámot sok helyen adóra :)