kisvilág

Hát igen! A kuncogás és a puszi még mindig megvan (szerencsére), majd kedvesem kedvesen biccentve hozzáteszi: Helikopter? Igen, és már a második. (Valójában már a harmadik végén járok.) A történet ebben a részben kezd egyre komorabbá válni, de még mindig bájos, csak egy évvel idősebb. Gondolom, az ebben a részben megesett dolgokat sem kell nagyon bemutatni, hiszen ha máshonnan nem, hát a filmből mindenki ismeri a sztorit . Ugyanakkor nem szabad elmennünk annak zseniális alapötlete mellett sem. Más regényekben úgy szokott lenni, hogy az adott események mögött hús vér ember (teremtmény) áll, míg itt egy napló okozza a bonyodalmakat. Persze nem kislányok rejtett dolgairól van szó, hanem Tudjukki diákkori naplójáról, amely valójában Voldemort fiatalkori leképzését rejti. Persze jut a történetbe még baziliszkusz (aki kígyó és nem gyík – így sokkal inkább a mitológiai lényre utal, mint a valóságosra), mindenlébenkanál házimanó, hamvaiba hulló majd feltámadó főnixmadár (amely később nagyo...

Mindenki kedvenc házidokija könyvet írt. Persze nem orvosi könyvről van szó, hiszen valójában a szerzője sem doktor, sokkal inkább színész. Hugh Laurie -t mindenki Dr. House-ként ismeri pedig, számos szerepben láthattuk már korábban is, csak valahogy ez eddig senkit nem érdekelt. De most már igen. Olyannyira, hogy a bácsi írt egy könyvet (még a múlt évezredben (1996)), és a kiadó az utolsó lapon, ahol a megjelent könyvek listája látható, a szerző neve mellé zárójelben fel is tünteti, hogy (Dr. House). Pedig ennek a könyvnek semmi köze nincs a tévésorozathoz. De hát, ha egy marketing gépezet beindul... A könyv hátoldalán számos dicsérő sort olvashatunk, hogy ilyen fantasztikus, meg olyan fantasztikus a regény, meg eredeti, hamisítatlan angol humor. Hát... Maradjunk a középszerűnél. Egy egyszerű történet, semmi több, menőgyerek vagyok és leírom mi történt velem stílusban. Persze, elolvasható és még szórakoztató is tud lenni, de senki ne várja, hogy hasfalszaggatóan fog gurgulázás közbe...

A Gamebased learning lényege az a fajta oktatási-tanítási mód, amely egy játékra épül. És ezzel feltaláltuk a spanyolviaszt, hiszen gondoljunk csak bele, gyermekként mennyi ismeretet és tudást szívtunk magunkban különböző játékokon keresztül. Nem vagyok óvodapedagógus, de biztos vagyok benne, hogy ha megkérdeznénk egy ilyen szakembert, akkor számos olyan oktatási, ismeretátadási, készségfejlesztési eszközt tudna felsorolni, amely játékra épül. És itt a lényeg pontosan ez: olyan módszer, melyben az oktatás a fő cél, és ennek csak eszköze a játék. Napjainkban rengeteg olyan játék található a piacon, melyekkel remekül lehet szórakozni, és rengeteg ismeretet is el lehet sajátítani, de ezeknél az oktatás nem a fő szempont. Ezek olyan játékok, amelyekből lehet tanulni, nem pedig olyan oktató eszközök, amelyekkel lehet játszani. Természetesen a fentiek nem csak elektronikus formára igazak (maradjunk még mindig az óvodapedagógiánál), de miért ne működhetnének számítógépes formában is, illető...

Ezt a könyvet nem kell bemutatni. Ezt a történetet mindenki ismeri. Ebből a történetből már mindenkinek elege van. Vagy mégsem? Hamarosan megérkezik a sztori utolsó fejezete, így kapva kaptam az alkalmon, és elhatároztam, elolvasom újra napjaink varázsvilágának egyik leghíresebb regénysorozatát, abból is logikusan először az első részt, azt a kötetet, amely elindította ezt az őrületet. Mert mi más lenne ez, ha nem őrület? Emlékszem annak idején éppen az ötödik rész jelent meg, amikor megkaptam karácsonyra az első két keményfedeles könyvet, amelyek együtt nem tették ki vastagságban azt a bizonyos ötödiket. Viszont a gépszíj elkapott. Vagy nem is, hanem a varázs? A sorok közé bűbájt szőhettek, mert csak faltam az oldalakat, és február elején már végeztem az ötödik kötettel is. Persze, ciki. Egy gyerekkönyv felnőtt kezében. Az embert megmosolyogják a metrón, mikor olvassa, a barátnője is kedves kuncogás közben ad neki egy puszit, de ettől még a könyv nagyszerű. Csak hagynunk kell magunkat...