Didaktikai alapelvek - Didaktikai és módszertani ismeretek átültetése a valós modellről a virtuálisra

A bejegyzés címében rejlő kötőjelet követő karaktersort kapta a még 2001-ben íródott szakdolgozatom egyik fejezete. A fejezeten belül sorra végigvettem azokat a didaktikai alapelveket, amelyeket a pedagógia képzésem során velem megtaníttattak.

Az ember néha nosztalgiázik, és jól eső érzéssel foglalkozik saját „teremtéseinek” újra és újra nézegetésével. Jót tesz az ember lelkének, na. Így került elém a dolgozat, és beleolvasgatva úgy gondoltam nagyszerű lenne az egyes alapelveket külön-külön bejegyzésben rögzíteni. Természetesen kellő mennyiségű kiegészítő szöveggel ellátva, hiszen a keletkezés óta eltelt több, mint hét év mind szakmailag, mind saját gondolataim terén változásokat hozott.

Legelőször következzen a fejezet felvezető szövege:

„A valós iskolákban érvényesíteni kell bizonyos didaktikai alapelveket, amelyek lefedik az oktatás céljának és módjának alapjait. Ezeknek az alapelveknek éppen úgy teljesülniük kell az internetes oktatásban, mint a tantermekben. A didaktikai alapelveket azonban különböző módszerekkel kell érvényesíteni. Az elektronikus oktatóanyagok esetében teljesen más módszereket kell alkalmaznia a tanárnak, mint egy tanórán. Az elektronikus oktatóanyagok módszertanával is kell foglalkozni, mielőtt nekilátunk egy konkrét tananyag feldolgozásának.”

Amit rögtön kiemelnék, hogy más módszereket kell alkalmazni... Nos, ez egy olyan mondat volt, amit 2001-ben mindenképpen bele kellett írni egy ilyen szakdolgozatba. Annak ellenére is, hogy a szakdolgozat más részében - és már itt a blogon is - ki lett fejtve, az e-learningben ugyanúgy alkalmazhatóak a több ezer éves képzési és ismeretátadási módszerek.

Rögtön meg is ragadnám az alkalmat, hogy az idézet felütő mondatát bíráljam. Csak valós iskolák vannak! Tudom, már akkoriban is sokat törtem a fejem, hogy a két képzési formát valahogy kézzelfoghatóan megkülönböztessem egymástól. Akkoriban a szemem előtt egy virtuális iskola lengett, amely teljesen elkülönül a hagyományos, kemény fapadok között megismert, mindannyiunk által megtapasztalt iskolától. Azóta be kellett látnom, hogy nem léteznek határok. Vagy legalábbis nem szabad, hogy legyenek.

Csak képzés van, amelynek persze léteznek formái, helyszínei, módszerei, de modern korunkban az elektronikus képzés éppen olyan része lett a teljes képzési folyamatnak, mint mondjuk egy napközis foglalkozás, vagy egy tréning, esetleg a leghagyományosabb frontális osztálymunka. Innen nézve tehát csak valós iskolák vannak.

A másik hiba az akkori gondolkodásomban – és ez a mai napig él sokakban, tapasztalom a munkahelyemen is -, hogy az oktatóanyag elkészítése, a tananyag elektronikus feldolgozása magára a tanárra hárul. Az idézet utolsó sora ezt is sugallja. Természetesen az e-tananyagok tanulható elkészítéséhez nem árt ismerni az eszközök, a tanulókörnyezet, a célcsoport (és még sorolhatnám) összetételét – ami egyébként más módú képzések során is igaz, de nem kell minden egyes fizika vagy magyartanárnak leülnie és tananyagot gyártania. Tudom, hogy a fenti mondatból nem teljesen ez a gondolatsor jön le, de ismerem az akkori gondolataimat, és az a mondat ennek a következménye.

(És akkor még szót sem ejtettem a tanár megváltozott szerepéről (legalábbis ahogyan mostanság érzem), de ez már megint a teljes képzési folyamatot érinti, és ez megér egy külön bejegyzést :) )

Ezzel legyen is elég mára, legközelebb már maguk a didaktikai alapelvek következnek.