Ugrás a fő tartalomra

Tapasztalatok a mentortanár képzés IKT támogatott pedagógiai módszerek tantárgyának oktatása során

A tegnapi napon lezajlott az V. Trefort Ágoston Tanárképzési Konferencia. Az idén "picit" korábban volt, mint szokott, ennek oka, hogy a hagyományos időpontra bejelentkezett a XV. Országos Neveléstudományi Konferencia, amelyet az Óbudai Egyetem rendez idén, így ekkor nem kerülhetett megvalósításra.
A szervezők új helyszínt választottak, és egyben összefogtak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel. Az elmúlt években mindig részt vettem a konferencián, hiszen kötődésem van az ÓE Trefort Ágoston Mérnökpedagógia Központjához, idén azonban ez a távolság nem tette lehetővé, hogy ott legyek. Helyette azonban a blogcímben található témakörben készítettem videót, amely ha minden igaz, az adott szekcióban lejátszásra került.
Az előadás absztraktját bemásolom ide a konferencia honlapjáról:
"Az Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központja által nyújtott mentortanár képzésnek része az IKT támogatott pedagógiai módszerek tárgy, amelyen belül a leendő mentorok megismerkednek számos olyan offline és online eszközzel, amely segíti a pedagógia munkájukat. 
Az előadásom célja kettős. Egyrészt bemutatni a képzés tartalmát, másrészt annak a kérdőívnek az elemzése, amelyet a képzés végén a tanulók kitöltenek, és amelyen belül megpróbálják meghatározni, hogy az egyes eszközöket mennyire vélik hasznosíthatónak a saját képzéseik esetében."
Az előadás videoanyagát pedig beágyazom alább:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Befejeződött a Fable magyarítása

"Mélyen Albion erdejében fekszik Tölgyvölgy kicsiny falucskája, melyet érintetlenül hagyott az idő múlása, és messze elkerült a fegyverek zaja. Itt élt egy fiú, és a családja. Egy fiú, aki hatalmasságról álmodott. Arról, hogy egyszer hőssé válik. Néha nemes lovagnak képzelte magát... Vagy hatalmas varázslónak. Máskor arról álmodott, hogy gonosz harcossá lesz. De minden álmában, mely a nagyságról szólt, kevés volt az erő, hogy megváltoztathassa a sorsot, mely előtte állt." Persze a történetnek nincs vége. Immár lehet folytatni magyarul. Elkészült a mű, több hónap munkája. Használja mindenki örömmel, hiszen úgy készítettük. Jó játékot! A magyarítás letölthető a Magyarítás Portál ról. ui.: Köszönet mindenkinek, aki segített, hogy elkészülhessen a nagy mű.

kooperatív <> kollaboratív

A főiskolai tanulmányaim alatt a napokban előkerült, hogy össze kellett hasonlítani a kooperatív illetve a kollaboratív tanulást. Ha már ott megtettem, akkor miért ne tenném itt közre, hogy ott mit írtam. Mindenek előtt tisztázni kell, mit is értünk a két fogalom alatt. Aki részletesebben kíváncsi, annak javaslom Dorner Helga írását , de azért röviden összefoglalnám: A kollaboráció olyan szervezett, szinkron tevékenység, amely egy adott problémára vonatkozó közös elgondolás kialakítására és fenntartására irányul. Csoporttanulás esetén a csoporttagok kölcsönösen részt vesznek a munkában, amely egy közös probléma megoldására irányul. A munkamegosztás spontán, a kiosztott szerepek cserélődhetnek attól függően, hogy milyen tudáselemmel járulhat hozzá az adott munkafolyamathoz. A kooperatív tanulás folyamata során a tanulás az egyén szintjén valósul meg. A tanulók egymaguk dolgoznak fel egy-egy témát, és a tanulás eredményét, a leszűrt tanulságokat egyenként prezentálják. Csoporttanulás ese...

IOTA Tax Professional Learning & Developer Forum - Day 3

Igen, immár itthonról, de egy rövid összefoglaló film az utolsó napról. Mit is mondhatnék... Picit már mindenki indult volna haza, de azért megnéztük az EU előadást a kompetencia rendszerről, ami jó lenne az adósoknak is ha már a vám oldalt van. Hát, kb a megoldás, írjuk át a vámot sok helyen adóra :)