Harvey Milk homoszexuális volt. És aktivista. És képviselő. Azaz közszemély, ami a hetvenes évek Amerikájában maga volt az öngyilkosság. A fenti kombináció még ma is elég veszélyes a testi épségre. Persze errefelé nem sokat hallottunk az úriember életútjáról, de a filmek, és különösen az amerikai filmek, mégis elhozzák nekünk a világ történelmének egy-egy szeletét. Persze csak azt, amelyiknek amcsi alapjai vannak, de nem is ez a lényeg. A Milk örökség óriási. Mégpedig a kirekesztés elleni harc, a képedbe vágom, hogy más vagyok, és akkor mi van, én is ugyanabba a szarba lépek a parkban, mint te.
Gus Van Sant készített egy filmet. Na jó, sok filmet. De nem is olyan régen vászonra vitte Harvey Milk utolsó utolsó tíz évét. És a film olyan is, mint a rendező összes filmje. Szép és jó, meg persze hangulata is van, és a drámaiságot sem mellőzi. Ja, és persze maga a rendező is homo. Tehát egyfajta tisztelgés is szerepet játszik benne. Meg Sean Pean is játszik. Mármint szerepet. Harvey Milk szerepét. És ha hozott a rendező jó döntést, akkor ez mindenképpen az volt. Pean ugyanis csodálatos a szerepben. Tényleg az utóbbi évek legnagyszerűbb színésze. Ahogyan a felmondja a történetet, ahogy utolsó pillantással kinéz az ablakon, ahogyan szenvedélyesen képes karjaiban tartani egy férfit, ahogyan határozottan irányít és tömegeket vezet, miközben mozdulataiban ott az enyhe nőiesség, és ahogy ezek a mozdulatok hasonlítanak az eredeti Milkre, mint ahogy az egész film alatt Pean szinte olyan, mint a valódi Harvey Milk.
Összegzésként pedig álljon itt Harvey Milk híressé vált mondta: "If a bullet should enter my brain, let that bullet destroy every closet door"
Megjegyzések