XV. eLearning Fórum - Konferencia összefoglaló

Úgy tűnik az utóbbi időben a blog átment konferenciabeszámolók gyűjteményébe. Nos, nem baj. Majd ha lesz időm, más is felkerül. Addig is nézzük meg, mi történt az ide eLearning Fórumon.

(A szervezőkre meg morcos vagyok, mert minden év előadásai visszanézhetőek, csak a tavalyi nem, amin én is előadtam...)

A XV. eLearning Fórum első előadója Köpeczi-Bócz Tamás EU fejlesztési é s stratégiai helyettes államtitkár volt, aki kifejezetten kihangsúlyozta, hogy az IKT eszközöké a jövő. Véleménye szerint a jövőben a tankönyvek kicserélődnek, felváltja őket valamilyen infókommunikációs eszköztárakból összeállított képzési csomag.
Nagyon fontosnak tartja a teljesítményszinthez rendelhető feladathálózat kialakítását. Ehhez véleménye szerint jó visszacsatolásra van szükség és új típusú kompetenciamérésre.
Megtudjuk, hogy számos program indul a következő évben, amelyekről részletek jövő januárban látnak majd napvilágot.
Az előadást követően az előadó át is vehette a Hutter Ottó díjat.

Következő előadóként Vécsey Zsadány következett, aki az eLearning nemzetközi körképéről próbált beszámolni. Alapvető kérdéssel indít: Mi lesz a tanulás? A tanulást természetesen sokan definiálták már, és nem próbál meg az előadó ezekkel vitába szállni, annyit rögzít, hogy véleménye szerint ez egy olyan folyamat, amely során viselkedésbeli változást szeretnénk elérni. Márpedig a változás az alkalmazkodás eszköze, tehát aki nem tud tanulni, az nem tud az új dolgokhoz alkalmazkodni.
Vécsey saját tapasztalata szerint:

• A formális képzéseket háttérbe szorítja a digitális világ.
• A tanulás vegetatív működési rendszerként működik (akár a légzés). Alapvetően nem formális keretek között zajlik, az embereknek igénye is van rá, az ismereteket mégsem így szerezzük. 

Ezt követően arra terelődött az előadás, hogy melyek a tanulási folyamatban napjainkban megjelenő trendek:

• Nő az ingyenesen beszerezhető eszközök használata (Google Drive, Youtube, stb. igénybevétele)
• A tanulási folyamatok cégen, intézményen, vállalaton kívülre helyeződnek. Az okos eszközökkel bárhol elérhetünk képzési tartalmakat, sőt, a vállalati képzési tartalmakhoz is hozzá lehet férni, úgymond tűzfalon kívüli eszközökkel. (Itt megemlíti az előadó, hogy képzeljük el azt a helyzetet, amikor a munkavállaló, aki a mindennapi életben online közösségekben él, sőt, a zsebében ott lapul a kulcs az ezekkel a közösségekkel való kapcsolattartás eszköze, számára mekkora frusztrációt okoz a tűzfalon belüli lét.)
• A tanulásra, munkára, szórakozásra, személyes célokra használt eszközök integrálódnak. (Gondoljunk csak a táblagépekre, okostelefonokra, okostévékre, amelyeken keresztül képesek vagyunk böngészni az internetet, egészen komplex játékokkal játszhatunk, kapcsolatot tarthatunk ismerőseinkkel, stb.)
• Személyes tanulás kikerüli a vállalati rendszereket. A munkavállaló a saját kezébe veszi az irányítást, azaz a tanulási gyakorlat kikerüli a formális vállalati rendszereket. Ebben az esetben egyáltalán nem biztosítható, hogy a munkahely igényeinek megfelelő tartalom specifikus ismereteket szerzi meg a munkavállaló, és a megtanult ismereteket végül nem-e máshol hasznosítja majd. 

Mindezek tudatában – látva, hogy változik az emberek személyes és működési környezete – az előadó nagyon hangsúlyozza, hogy paradigmaváltásra van szükség idehaza, ám ez sajnos nagyon lassan történik meg.
Vécsey szerint a tanulás 3 szinten történhet:

1. Információátadás: Egyszerű információközlés. Itt még jól működnek a hagyományos eszközök. 
2. Készségfejlesztés: Az elsajátított ismeretek alkalmazás szintű felhasználása, amely nagyon jól alakítható a különböző szimulációs eszközökkel. 
3. Szemléletmód váltás: A fejlesztésen és az ismeretátadás túl a cél itt az, hogy mindezeket belülről fakadóvá tegyék.

Ezen a ponton lép életbe a napjaink kedvenc idegenszava: gamification. Ugyanis a 3. szinten ez egy jól használható módszer.
A találmány persze nem új keletű, hiszen a serious gaming (komoly játékok) világában, gondoljunk csak a pilóták szimulációs kiképzésére, de ilyen az élő babákat szimuláló síró babák, ahol a gyerekeknek életszerűen kell foglalkozniuk babájukkal. Napjainkban ez egy igen jelentősen fejlődő piac, amelynek a hátterében a következők állnak:

• A digitális ismeretek egyre mindennaposabbak.
• A motivációs elméletek napjainkra igen fejlettekké váltak. (Itt megemlítésre kerül Csíkszentmihályi Flow élménye, amely jelentős lökést adott nemcsak a szórakoztató iparnak.)
• A standardizálható dolgokat gépek csinálják. Ennek eredményeképpen az emberek szerepe a kreatív munkavégzés, az előadó okfejtése alapján pedig a kreativitás a hagyományos oktatási modellekkel nem fejleszthető. 

Nagyon sokan, ha kiejtik azt a szót, hogy játék, akkor valamilyen gyerekes dologra gondolnak, és maguk előtt is letagadják, hogy mennyire hasznos az tevékenység a tanulás és személyiségformálás terén.
Kiderül egy 2011-es mérésre hivatkozva, hogy egy tipikus videojátékos esetén az átlag életkor a 37 év. (Az 50 év felettiek 27%-a játszik ilyen módon) Érdemes észrevenni, hogy ez az életkor a munkaerőpiac döntéshozó része.
Szintén szentségtörőnek számíthat az az adat, hogy a felsővezetők 67%-a játszik munkaerőben.
Igenis tudomást kell vennünk arról, hogy felnőtt egy játékos generáció, akik számára a játékok a következő jegyeket alakították ki:

• A verseny tök jó.
• A kudarc természetes dolog, mert majd úgyis rájövök a megoldásra.
• A kockázatvállalás a játék része.
• A reakcióra kapott visszacsatolás azonnali.
• Csapatjátékosság.
• A megoldáshoz vezető út része, hogy megpróbálom és esetlegesen hibázom.
• Kulturális meghatározottságon való felülemelkedés.

Korábban fent már emlegetve lett a Flow, hát az előadó röviden rá is tért. (Ennek persze megvolt az apropója, hiszen mint kiderült éppen közös projekten dolgozik az előadó Csíkszentmihályival.)
A Flow szerint ugyanis ha a kihívás mértéke picivel nagyobb, mint amit az aktuális szintünkön meg tudunk oldani, akkor elkap az áramlat, vagyis a feladatmegoldás tekintetében mindez ösztönöz, akár függővé is tehet. Mindez hogyan történik?

• A siker kulcsa minden megoldás esetében maga a játékos.
• A kudarc a siker természetes velejárója. (Ha nem sikerül, akkor újrapróbálom addig, amíg nem sikerül majd.)
• Az emberek a motiváción keresztül tanulnak, ezért nagyon fontos elem a történet, akár egy regényben.
• A sikeres játékok esetében nagyon fontos tényező az ember-ember közötti kommunikáció. 
• A játékmenet elemezhető adathalmazt állít elő.
• Van konkrét cél, amit el akarunk érni. 
• Nem kötelező cél a nyerés. Maga az élmény fontosabb. (Példaként a Tetris játék lett felhozva, amit valójában, ha belegondolunk, nem lehet megnyerni, csak elveszíteni. Tudjuk előre, hogy bukni fogunk, mégis játszunk vele, mert maga a folyamat motivál.)

Végül eljutottunk az előadásba oda, hogy mindez szép és jó, de ilyen tartalom előállítása drága és időigényes. A mai elektronikus oktatóanyagok számára nagyon nagy konkurenciát jelentenek a videokonferencia rendszerek, ahol egy kamerába mondva a háttérben futó prezentációt kiegészítő információit sokkal olcsóbban és gyorsabban előállítható. Nem beszélve a videós „konzerv anyagokról”, ahol ugyanez a helyzet, csak még nem is élőben zajlik mindez. Erre tesz még rá mindaz, hogy bár esetlegesen gyengébb technikai minőségben, de napjainkban bárki által könnyedén előállítható multimédiás tartalom (többek között programozói tudás nélkül – gondoljunk csak a rapid fejlesztő eszközökre). Ilyenkor a felhasználók maguk hozzák létre a tartalmakat, és osztják meg a tartalmakat nyilvános csatornákon. (Itt pedig gondoljunk a Youtube felületén fellelhető számos oktatóvideóra.) Ezek elég erőteljesen lenyomják a fejlesztésért kérhető árakat. Márpedig egy komplex anyag előállítása nem kis költséggel jár. Szintén komoly fejtörőt okoz az oktatóanyag fejlesztőknek napjaink hálózatos szemlélete, amely a tanulóktól megköveteli a lineáris útvonalvezetéssel szemben a hálózatos bejárást, ismeretszerzést.

A szünet előtti utolsó plenáris előadó Ollé János volt, aki arra kereste a választ, van-e olyan, hogy magyar MOOC. Összegezzük az elhangzottakat: Nincs! Az előadó szerint minden intézmény fantáziáját megmozgatta a MOOC láz, ugyanakkor mindenki másképpen gondolkodik a témáról. Mindenki akar csinálni egy sajátot, aztán rájövünk, hogy ehhez bizony nincs kapacitásunk. Miért is kell mégis, mert hát jó PR értéke van manapság. Hangsúlyozásra kerül, hogy minden intézmény önző saját céljaira szeretné felhasználni az eredményt. (Természetesen egy félmondattal megemlítésre kerül az Óbudai Egyetem kezdeményezése is, amely ugye nem saját magának vallja a K-MOOC-ot, nem azt mondja, hogy az enyém, hanem a miénk, hiszen számos hazai és határon túli felsőoktatási intézmény szerződött már le, várhatóan hamarosan a tartalmaik is megjelennek a rendszerben.)
Ollé kifejezetten rémálomnak tartja a magyar MOOC gondolatát, ugyanis:

• Az egész MOOC izé körül most hatalmas a felhajtás, óriási a hype. 
• Nagyon sok a sarlatán a témában, aki a felhajtás miatt minden második szavába beleszövi a betűszót, mert ettől sokkal nagyobb tudásúnak, szakembernek tűnik. Akik mindig meglovagolják az aktuális trendeket, de igazán egyiknek sem jár soha a mélyére, hosszútávú eredmények nem születnek. (Ollé szerint számos ilyenre volt már példa, gondoljunk csak elmúlt évek konnektivizmus lázára. Számomra furcsa volt már másodszor ez a lekicsinylő hangnem ezen a részen az előadásban. Az első akkor volt, amikor elhangzott, az, hogy nagyon butaság x, y, z generációról beszélni, mert nincs is olyan, holott pár éve az ELTE-n az előadó szakcsoportjába tartozó képzéseken tanítottuk. Ugyanez igaz a konnektivizmusra. Mind részesei voltunk, az előadó is. Aktuális trend volt, aztán beszéltünk róla. Tény, sajnos mára nem sok eredményét látom az akkori trendből.)
• A nagyvilágban hivatalos ipar épül a MOOC rendszerre. Ez pedig akár az egyetemek megszűnését is jelentheti. (Magam ebben nem hiszek, szerintem csak átalakulnak a képzési formák, képzési igények)

Aztán az álom kategóriára térünk át. Ugyanis elismerésre került, hogy van potenciál a dologban, csak ugye hogyan: (no, ez az álom rész a dologban)

• Piacon kell működtetni. Ez biztosítja a minőségi szolgáltatást a megfelelő finanszírozás miatt. A modellt mindenképpen adatelemzésre kell építeni. Ugyanakkor híd lehet a felsőoktatás és a piac között. (Ebben persze semmi új nincs, hiszen így működik a Coursera és a társai. A kérdésem csak annyi: Mit erőlködünk mi magyarok idehaza ezzel, miért nem szerződünk már egy megfelelő rendszerrel, és nyomjuk abba a tartalmat (kurzusokat). Lehet, nincs mit beletolnunk?)
• Minden esetre, ha lenne ilyen rendszer, az pozitívan hatna a haza távoktatásos kultúrára, növelheti az otthontanulás hatékonyságát, kialakulhat egyfajta tanulóközösség.

A szünetet követően kerekasztal beszélgetés következett, amelyről sokat írni nem is érdemes, ugyanis az eLearning hazai körképéről ment a sírás-rívás. Szó szerint. Megtudjuk, hogy nagyszerűek a különböző forrásokból származó projektek, leraknak sok dolgot az asztalra, vannak termékek, de nincs folytatás. A pipa megvolt, aztán ennyi. Példaként a Sulinet programot hozzák fel, amely annak idején elősegítette az IT eszközök beszerzését, ám az iskolák többségében ma is ugyanazok az IT eszközök érhetőek el, amelyek napjainkra bizony a használhatatlansági szintig elavultak. A másik probléma az IKT eszközök nem használata, amely bizony nem nagyon jelenik a pedagógusképzésben. Úgy jönnek ki a friss tanárok az iskolapadból, hogy nem igazán vannak tisztában ezekkel az eszközökkel, még alapvető szinten sem. (Itt persze rögtön felmerült bennem, mivel pont az Eszterházy Károly Főiskola képviselője mondta ezt, hogy kérem, hát nem kell őket úgy kiengedni. Ugyanakkor az is igaz, hogy nehéz a váltás, hiszen a leendő tanárt IKT nélkül képzik, ezt a mentes, frontális munkát, mintát látta egész életében amikor őt képeznék, akkor miért is csinálná ő maga is másképpen?) Minden esetre az egész ülésről az volt a véleményem, hogy szép és jó ez a sok probléma felsorakoztatása, de pont azok az emberek ültek ott, akik olyan rétegekben mozognak, akik ezen változtathatnának. Akkor miért nem teszik?

Az ebédszünetet követően az eLearning környezet megújulásával foglalkozó szekcióba ültem be, ahol az első előadó Kis-Tóth Lajos volt az Eszterházy főiskoláról, és az intézmény berkeiben zajló elektronikus tanulási környezetekben tett kísérleteiket vázolta. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az előadás negyed órás csúszással indul, mert az előadó ragaszkodik a saját notebookról történő prezentáláshoz. Indoklásul azt halljuk a szekcióvezető elnöktől, hogy speciális tartalommal lesz dolgunk. Nem tudom végül sikerült e az átállás (nekem úgy tűnt nem), de a végső előadás egy egyszerű PowerPoint prezentáció volt. Ennyit a speciális tartalmakról, és éljen a modern IKT és a felhő technológia! Tényleg sajnálom az ilyen helyzeteket, bárkinél adódhat gubanc, de az én véleményem az, hogy a legjobb cégér ugye a saját munkánk :( )
Az előadás elején képet kapunk az aktuális trendekről:

• A notebookok szerepe visszaszorul, a táblagépek lesznek az új irány. Ennek hatására átalakulnak az oktatási tervek, illetve meg kell oldani az eszközmenedzselést, az eszközfelügyeletet a mobil eszközökre is. 
• Az eddiginél is magasabb szintre értékelődik a hálózati biztonság kérdése az egyre széleskörűbb eszközhasználat okán.
• A kábelen elérhető hálózatokat kiváltja a WIFI illetve a mobil hálózati elérés. 
• Az interaktív táblák helyett a jövő az interaktív LCD illetve LED kijelzőkben rejlik. 
• Nélkülönözhetetlenné válnak az akadálymentesített infókommunikációs megoldások.
• A sok pozitívum mellett azt is meg kell jegyezni, hogy nő az informatikai zaklatások száma.

Természetesen elhangzik, hogy jelen pillanatban ami rendelkezésre áll, az maga az internetfelhő, a nyílt forráskódú eszközök, programok, és a saját mobil eszközök engedélyezése a képzésben.
Mindezek után felvázolásra kerül az iskola által kipróbált két eszközkezelő modell is:

• BYOD-modell (Bring Your Own Device – Hozd a Saját Eszközödet): A modell lényege, hogy a képző intézmény nem ruház be a képzők számára „kikölcsönözhető” mobil eszközökbe, hanem engedélyezi a saját mobileszköz (telefon, táblagép) használatát. A gondolat az üzleti világból indult, és az iskoláknak olyan alkalmazásokat kell itt beépítetni a képzési folyamatba, amelyek bármilyen eszközről elérthetőek, ugyanis a tanulók eszközparkja várhatóan teljesen különböző hardware és szoftver környezettel bír, így nehéz a platformfüggetlen megoldások megtalálása. (Véleményen szerint ezek azok eszközök, amelyek nem ragaszkodnak telepíthető technológiákra, és a böngészőn keresztül rendelkeznek mobil nézettel is. Amennyiben telepíthető alkalmazásról van szó, akkor a három legelterjedtebb platformra (iOS, Android, Windows) legalább rendelkezzen külön verzióval (bár ekkor is lehetnek gondok a különböző platformverziókkal). Minden esetben azonban igyekezni kell az ingyenes alkalmazásokat alkalmazni, hiszen nem várható el a tanulóktól, hogy beruházzanak.)
• Hozzáférés 1-1 modellje: Ebben az esetben a képző intézmény megvásárolja az eszközt, és azt odaadja a tanulóknak. Ennek óriási előnyel, hogy az eszközök egyformák, egységes használat biztosítható. (Magánvéleményem szerint ugyanakkor a nagy hátrány, hogy olyan eszközparkot kaphat a diák, amelyet a tanulmányok végeztével önmagának nem tud biztosítani, így a saját mindennapi környezetébe már nem fogja tudni átültetni a gyakorlatot. Megerősít ebben a gondolatban az a tudat is, hogy az előadó szerint a céljaiknak megfelelően csak 200e feletti eszközök alkalmasak.) Az intézmény az alábbi eszközöket próbálta ki az évek során:
• 2009-ben indult a próbálkozás ekkor még notebookok segítségével. Mára az eszközméretek okán sokkal kedvezőbb a mobileszközhasználat.
• 2010-ben eBook olvasók tesztelésével folytatódott, ezek azonban nem váltották be a reményeket, ugyanis nem biztosítanak kellő interaktivitást.
• 2011-ben iPad illetve Win8 alapú Samsung eszközöket alkalmaztak. (Az iOS rendszer alatt nagyon dícsértték az iBooks Author eszközt, amely ingyenes, és nagyon jó szerző rendszerrel rendelkezik állítólag.)

Mindez idáig szép és jó, de amit én nagyon vártam, az a kísérlet eredményének részletezése. Erről azonban nem esett szó.

A szekció következő előadója Gulyás Enikő volt, szintén az Eszterházy Károly Főiskoláról, és az eBiblioterápia alkalmazása az új tanulási környezetben címmel mesélt nekünk. Ami számomra kimaradt, hogy mégis mi is az a biblioterápia, mert maga a szó nem lett definiálva. Nos, a Wikipédia szerint: „A biblioterápia vagy irodalomterápia nem más, mint válogatott olvasmányok felhasználása pszichológiai problémák kezelésére, megelőzésére és személyiségfejlesztésre, a művészetterápiák közé tartozó interdiszciplináris terápiás módszer.” Az előadó továbbvitte a kérdést, és szerinte nagyon jól lehet fejleszteni vele többek között a szövegértést, illetve a kreatív problémamegoldást.
Természetesen az „e” betű attól került a szó elé, hogy IKT eszközöket használunk a terápia során.
Az ismertetett biblioterápiás folyamat a következőképpen zajlott:

1. A foglalkozásvezető felolvas.
2. Közben mindenki a saját kezében lévő táblagéppel (iPad) készít egy képregényt.
3. Közösen feldolgozzák a hallottakat, átbeszélik a műveket.
4. Összegzik a munkát. 

A képregény elkészítéséhez a Comics Head alkalmazást használják, amely egy hagyományos képregényszerkesztő program. Az alkalmazás kiválasztása során nagy előny volt, hogy a programon belül minden karakterhez 5 érzelmi megnyilvánulás kiválasztható (tehát viszonylag széles a paletta ezen a téren).
Magukról az órákról videofelvétel készül, amelyet a Noldus Observer XT programmal elemzésnek vetik alá. A felvételben többek között vizsgálják például a megjelenő mosolyok illetve a harag számár, ezek órai eloszlását. Az ismétlődő foglalkozások végére megállapították, hogy a mosolyok száma például nőtt. A tanulók mozgását is figyelték, és kiderült, hogy az első alkalmak alkalmával a tanulók sokszor segítettek még a többieknek, a későbbiek során erre már nem került sor, mivel maguk is elboldogultak a programok kezelésével.

A szekció középső előadása GUIDE@HAND fejlesztői által az ELTE számára összerakott UNI@HAND alkalmazás bemutatása volt. A GUIDE@HAND egy olyan mobil alkalmazás amely Magyarország (és immár már több környező ország) egyes városaiban idegenvezetőként szolgálhat, 1-2 órás sétákat ajánlva, beépített navigációval, offline térképpel. Az UNI@HAND ugyanezt a szisztémát viszi tovább az ELTE-re alkalmazva, azaz az Egyetemmel kapcsolatos információkat szolgáltat az egyetem diákjainak, munkatársainak, látogatóinak.
Alapvetően a meglévő honlap kiterjesztése mobil eszközre volt a cél, és a már ismert keretrendszerre épül, amelyet a GUIDE@HAND is használ. Jelenleg még nem működik, de a cél az lenne, hogy a honlap és a mobilalkalmazás közös adatbázisból építkezzen, így bármely frissítés az adatokon azonnal érzékelhető lenne a mobilalkalmazásban és az internetes felületen. Jelenleg külön kell frissíteni az adathalmazt, amihez természetesen adatkapcsolat kell, de minden más esetben a program tökéletes fut offline módban.
Az alkalmazás a következőket kínálja:

• Karok, és oktatók elérhetősége
• Helyszínek beazonosítása, beépített térkép funkció. A térképen természetesen épületen kívül a program használja a telefon GPS adatait, míg épületen belül a falakon elhelyezett QR kódok leolvasásával történik az aktuális hely meghatározása.
• Információs felületek az egyetemi ügyek intézéshez, képzési információk (kurzusok alapvető adatai) megtekintéséhez vagy az egyetemi események, rendezvényekről történő aktualitások eléréséhez.
• Természetesen külön leválogathatjuk a saját tantárgyainkat. Ez egyelőre manuális, nincs összeköttetés a képzésszervező felülettel (NEPTUN).

Utolsó előttiként Komáromi László és Márkus Zsolt érkezett a SZÁMALK köreiből, és azt a projektet mutatta be, amely hazafias és honvédelmi nevelés témakörében 3-18 évesek korosztály számára készített elektronikus oktatóanyagcsomagot illetve a pedagógusok számára módszertani útmutatót a használatukhoz.
A programcsomag felépítése a következő:

• 1 anyag az óvodás korosztálynak
• 1 anyag az általános iskola alsó tagozatának
• 3 anyag az általános iskola felső tagozatának
• 3 anyag a középiskolás korosztálynak

Az anyag felhasználás saját bevallás szerint nehezíti, hogy ilyen tantárgy nem létezik, ugyanakkor ezek mégis felhasználhatóak több tantárgyba csatoltan, de akár osztályfőnöki óra is kitölthető vele.
Az anyagok a hazafias.szamalk.hu oldalon érhetőek el, és az alábbi számokkal jellemezhető:

• 5000 képernyőoldal
• 7200 kép
• 1200 videó
• 3500 fogalom

A fenti számok egy ILIAS rendszerbe felvitt adatmennyiséget jelentenek, ahol a kivetített mintaoldalak jól láthatóan az ILIAS képzési rendszerbe beépített tartalomszerkesztő felülettel készült oktatóanyagok. Ennek megfelelően számomra túl szövegalapúak, nehézkesen kezelhetőek. Ezt az érzést támasztotta alá a kivetített felső tagozatos mintaoldalak, ahol az előadó hosszas keresgélés után sem talált szövegen kívüli médiumot. Ennek ellenére óriási információmennyiségről van szó, és ez mindenképpen értékelendő.
Fontos még megemlíteni azt a nagyszámú közismert személlyel készült videó interjút, amelyben a témába vágóan adnak választ napjaink ismert arcai. Ez mindenképpen nagyon izgalmas része a vállalkozásnak.

A szekció végül a K-MOOC bemutatásával zárult, ahol az előadó az Óbudai Egyetemről Hegyesi Franciska volt. Magáról a bemutató tartalmáról nem írnék sokat, hiszen szinte pontosan ugyanazt hangzott el, mint egy nappal korábban a Trefort konferencián, így az érdemi rész már ott olvasható.

Összefoglalva a konferenciáról a véleményem a következő: Idehaza nagyon sokat beszélünk az eLearning megújulásáról, mégis topogás érezhető. Valahogy körbe-körbe topogunk. Csak beszélünk, és kevés az olyan felmutatható érték vagy eredmény, amelyre nemzetközi szinten büszkék lehetünk. Ugyanakkor látszik, hogy van itt lehetőség (lásd K-MOOC, UNI@HAND, eBiblioterápia, stb.) és sok álom a nagy dolgokról. (Az eFesztivál győztes anyagokról most direkt nem írok semmit. Számomra ugyanez volt az oktatóanyag, amikor az egész szakmát elkezdtem 2001-ben. Na, jó, voltak amiket később foglalkoztam, olyan 2006 környékén, de az sem ma volt.)