Furcsa dolgokra képes az ember. Bár mérhetetlenül csalódik bizonyos dolgokban, mégis képes újra és újra esélyt adni egy-egy dolognak. Így vagyok én a Star Wars univerzumában játszódó újabb és újabb alkotásokkal. A moziba ugyan már nem voltam hajlandó elmenni a legújabb felvonás okán, a DVD technológia segítségével mégis megtekintettem.A Klónok Háborúja nem film. Mármint nem élőszereplős. Száz százalékban számítógépparkok és digitális szemüveget viselő férfiak és nők munkája. A kiadott munka pedig az új idők és új szelek árnyékában készült. Azaz gyerekeknek, gyermetegen.
Már a legelső rész (azaz az új trilógia legelső epizódja) elborzasztott a gyermeteg megoldásokkal, és ennek az egész estés változatnak a forgatókönyvét is egy tizenéves gyerek írta. Legalábbis, amikor ifjonc koromban történetek írására adtam a fejem, az akkor nagyon komolyan gondolt sorokat mai fejel visszaolvasva bizony inkább mosolyt fakasztanak, mint remegő izgalomra késztetnének a főszereplőkért izgulva. Hasonló az érzésem a bejegyzés tárgyát képező filmmel kapcsolatosan is.
Ráadásul a bemutatott számítógépes grafikától sem dobtam hanyatt magam. Persze ennek az oka is egyszerű. Milyen meglepő, hogy éppen a film után kezdődött nem sokkal a sorozat, amely pont ugyanezt a grafikát alkalmazza. Nahát, csak nem pilot epizódról van szó, amelyet persze a mozikba tuszkoltak be, hogy többet keressenek? Viszont egy sorozatra ugyebár nem áldoznak annyi pénzt, illetve az egyes epizódok kidolgozására sincs annyi idő, se gépi, se humán.
Mit is mondhatnék. Tegyük túl magunkat azon, hogy új szelek fújnak és már nem is fognak visszatérni a régi szép idők. Az új nemzedék pedig hadd csüngjön rajta. Mi régiek meg nézzük rongyosra az eredeti trilógiát.
Megjegyzések